
Bolcsó Dániel
Kizuhant egy ember az óriáskerékből a Balaton Soundon
Menet közben átmászott a védőkorláton. Súlyosan megsérült, kórházba vitték.
Megtalálták a Dunában a Visegrádnál eltűnt lány holttestét
A folyó budapesti szakaszán került elő. Bűncselekmény nem merült fel.
A 3-as metró szombattól augusztus közepéig csak az északi szakaszon jár
Az 1-es metró is rövidebb szakaszon jár.
Az embereknek valójában négy orrlyukuk van
Kettő kívül, kettő belül, a száj felé. Utóbbiak a halaknál még szintén kívül voltak, de az evolúció során belülre vándoroltak, hogy az orrunkon is kapjunk levegőt.
A polgármester, aki úgy halt meg, hogy megbotlott a saját szakállában
A később Hitler szülővárosaként elhíresült Braunau am Inn vezetője egyszer elfelejtette felkötni másfél méteres szakállát, nyaktörés lett a vége. A híres szakállat ma múzeumban őrzik.
Lebénult Justin Bieber fél arca, lemondja a koncertjeit
Az énekesnél vírusfertőzés miatt alakult ki egy ritka betegség. Elvileg a Szigetre is jönne.
Megállt az autópályán, hogy segítsen életet menteni, Facebookon írta ki a közöny miatti...
Egy férfi a fiával autózott az M3-ason, amikor észrevette, hogy egy anya épp újraéleszti a gyerekét. Az eset után kiakadt, amiért ők álltak meg először.
Már a középkorban is használtak nanotechnológiát – csak azt nem tudni, hogyan
Korabeli művészek egy díszítési technika során olyan aranyréteget alkalmaztak, amely akár ötezerszer vékonyabb, mint egy emberi hajszál.
Nehezebben áldoznánk fel egy embert több másik megmentéséért, ha azt az egyet nekünk kell megölni
Az ELTE kutatói által vezetett kutatás szerint a világon mindenhol hasonlóan befolyásolja az erkölcsi döntéseket, ha fizikailag is meg kell azokat erősíteni.
Felturbózott iOS, brutális csip, új Macbookok – az Apple legnagyobb bejelentései
Csokorba szedtük a cég pünkösdi újdonságait.