Fehér János
Még mindig ki lehet úgy játszani a doppingteszteket, ahogy Lance Armstrong tette
Egy spanyol nyomozati anyag szerint sok mindenre elég az a hét óra, amikor a doppingellenőrök nem vehetnek mintát. Az este 11 után bevitt szer reggel 6-ra kiürül.
Egy torz emberkísérlet: az USA negyven évig nézte, ahogy sorra halnak meg szifiliszes afroamerikaiak
A Tuskegee-kísérletbe négyszáz beteg afroamerikait vontak be, és a közegészségügyi szolgálat mindent megtett, hogy ne tudják kezeltetni a szifiliszüket. 1932 és 1972 között több mint százan haltak...
Az ELTE kutatói kitalálták, hogy lehetne elkerülni a pusztító aszályokat az Alföldön
Egy megyényi terület visszavadítása rét-láp-legelővé, és a nyári zivatarok párologtatással való becsapdázása lehet a megoldás.
Hátsó lábukkal integetve üzenik hím békák, hogy szállj le a csajomról
Ha túl hangosan csobog a víz, mit sem ér a nekihevült brekegés, de lábbal is el lehet mondani, hogy ki a patak bikája. Függőlegesebb vagyok, tehát ijesztő.
Egy kis odafigyeléssel eltüntethetnék a kondenzcsíkokat az égről
A repülés nemcsak a kibocsátásaival, hanem a hőcsapdaként működő kondenzcsíkjaival is hajtja a felmelegedést. Kutatók szerint jól kiválasztott magasságban a gépekből kijövő égéstermék nem válna...
Megfejtették, hogy miért vonzódnak a fényhez az éjjeli lepkék
A régi evolúciós trükkjük a navigációt segítené elő, de mióta nem csak az égbolt fényes, öngyilkos csapdává vált, hogy a hátukat fordítják a fény felé.
Toroczkai: If one day there is no Ukraine, it may even be possible for Transcarpathia to be united...
According to the leader of the far right Mi Hazánk party, it is possible that the war will lead to the end of Ukraine's statehood, in which case Transcarpathia will be able to exercise its right to...
Halálos betegként fedte fel igazi kilétét Japán legkeresettebb bűnözője
Kirisima Szatosi 48 évig bujkált merényletek elkövetése után. Egy kórházban mondta el igazi nevét, de meghalt, mire megjött a DNS-vizsgálat eredménye.
BKK: Március 1-től olcsóbb lesz a Budapest-bérlet
De azt csak kedden árulják el, hogy mennyit kell fizetni érte.









