Fehér János
Valter Attiláék erődemonstrációt tartottak a spanyol körversenyen
A Jumbo-Visma megnyerte a szakaszt Kuss révén, két kapitányuk, Roglič és Vingegaard pedig a riválisokat lepte meg. A végén a magyar bringás is húzta őket.
Másfél napnyi éhségsztrájk után kórházba került a spanyol futballszövetség elnökének anyja
Angeles Bejar szerint fia ellen hajtóvadászat indult, mert az megcsókolt egy futballista nőt. Éhségsztrájkkal tiltakozott. Nem sokáig.
Kirúgták az ágyipoloska-invázióval sújtott pszichiátriai otthon vezetőjét
Öt éve nem oldódott meg a poloskahelyzet Szentgotthárdon, az intézmény élére csütörtöktől megbízott vezető kerül.
Meghatározta a kabinetiroda, hogy milyen szöveggel kell a lakossági számlatulajdonosakat...
Egy táblázatot is mellékelni kell, hogy mennyi lehet a többlet-kamatbevétel.
Éjszaka kék szuperhold lesz az égen, ami nem is kék
Legközelebb 11 év múlva lesz ilyen közel telihold fázisban a Hold a Földhöz.
Letartóztatták azt a férfit, aki a XI. kerületben halálra vert egy járdán alvó embert
A vádlott legalább hétszer, nagy erővel sújtott a magatehetetlen áldozata fejére. Korábbi bűncselekményei miatt már kapott felfüggesztettet.
Dél-Ázsiában belefulladnak a porba, van, ahol emiatt tíz évvel kevesebb a várható élettartam
A térség a gyors népességnövekedés és iparosodás együttes hatásától szenved.
Egy edző szerint testszégyenítés volt, amikor az atlétikai vb kabalája szumósként állt a női...
A német René Sack szerint Youhuu annak is örülhet, hogy nem kapott egy monoklit a férfi diszkoszvetőktől.
Fucsovics Márton négy és fél órás teniszmeccset nyert a US Openen
A nála magasabban rangsorolt Korda kiejtésével a legjobb 64 közé jutott.
A Momentum elnöke Szijjártó Pétert kérdezte, hogy fellép-e külügyminiszterként a...
A Putyin kérésére készült könyvben 1956-ot fasiszta ellenforradalomnak nevezik. Több ellenzéki párt is az orosz nagykövet bekéretését várja a külügytől.








