
Flachner Balázs
Megérkeztek a látványtervek Mészáros gigabankjának három gigatornyához
A bank közleményében azt írta, hogy a székházként funkcionáló két torony már 2026 végére felépülhet.
A Mission: Impossible-nek is köszönhető, hogy Joe Biden rendeletben ment neki a mesterséges...
Az amerikai elnök többször jelezte már, hogy a lehető leggyorsabban szeretné megzabolázni a technológiát, most hivatalosan is megtette az első lépést efelé.
Ott volt a feljutás kapujában, de kihagyta a ziccert az első FIFA, ami nem FIFA
Az EA és a FIFA tavalyi szakítása után szeptember végén jelent meg a kiadó első FIFA-mentes focis játéka, az FC 24, de hiába várták sokan, hogy az új kezdet új alapokra helyezi majd a játékot, végül...
Orosz-ukrán szupercsapat hozta össze az egyik legnagyobb e-sport-torna második duplázását
A Team Spirit 2021 után idén is behúzta a Dota 2 csúcseseményének számító The Internationalt, és az ezzel járó, félmilliárd forintnyi nyereményt.
Lázár államtitkára is megerősítette, hogy már zajlik a KRESZ felülvizsgálata
Hónapok óta téma, most már biztos, hogy dolgoznak is rajta, de részleteket egyelőre még nem tudni.
Hivatali visszaélés miatt nyomoznak a debreceni bíró ellen, aki előre elmondta, milyen ítéletet...
Állítólag egy többvádlottas költségvetési csalási ügy tárgyalásán került elő erről egy hangfelvétel, amely után a bíró indoklás nélkül lemondott.
Kocsis Máté bejelentkezett a Kossuth téri ünnepségről, aztán másnap hazajött Krétáról
A Fidesz frakcióvezetője Bayer Zsolt és Kálomista Gábor társaságában kedden tért haza. A Népszavának azt mondta, hétfőn a munkatársa posztolt Facebookra.
Hamisított gyógyszerrel fogyózhattak, többen kórházba kerültek Ausztriában
Valószínűleg egy népszerű, eredetileg a vércukorszint csökkentésére való gyógyszert akartak használni, de inzulint kaphattak helyette.
A reklámadó újbóli elhalasztásáról tárgyal Rogánnal a reklámszövetség
Tavaly sikerült egy évvel kitolni a határidőt, idén is ez lenne a cél. Az egyeztetések állítólag biztatóak.
Thomas Jeffersonnak volt egy agresszív birkája, ami a Fehér Háznál legelt, és egyszer megölt egy...
A néhai amerikai elnök a politikától való visszavonulása idején teljesen rácsavarodott a birkatenyésztésre. A megszállottsága később sem múlt el, pedig többször is befürdött az állatok gyapjával, az...