
Flachner Balázs
Magyar Péter szerint a Fidesz határon túli egyéni választókerületeket akar létrehozni
Ezt vasárnap este a YouTube-on mondta el a Tisza Párt alelnöke. A Kormányzati Tájékoztatási Központ kérdésünkre úgy reagált erre, hogy „ostobaságokkal nem foglalkozunk.”
Már csak az egykori szökőkút darabjai maradtak a balatonfüredi görög falu helyén
Január elején kezdték el bontani, mostanra gyakorlatilag végeztek is vele.
Autóval ütközött és felborult egy mentőautó Budapesten
A baleset a XI. kerületben, a Bocskai úton történt.
Egy japán logisztikai menedzser szerint az animék miatt félnek az emberek a teherautóktól
Egészen pontosan azért, mert van egy műfaj, ahol rendszeresen teherautó üti el a főszereplőt.
Nem elég a pokoli hőség, az UV-sugárzás is nagyon erős lesz hétfőn
Öt vármegyére is piros fokozatú figyelmeztetést adtak ki, és egész országban nagyon erős UV-B sugárzás várható.
A Dűne cirkoruháit másolva oldanák meg az űrhajósok pelenkagondjait
A rendszer nemcsak a kellemetlen pelenkába csinálást adná át a múltnak, hanem az űrhajósok vizeletét is ivóvízzé alakítaná, pont, mint a fremeneknél.
A ma ismert létformák utolsó közös őse már 4,2 milliárd éve létezhetett
Legalábbis ezt állítja egy magyar kutatók által is jegyzett tanulmány, amely szerint így a Földön a keletkezése után 400 millió évvel már jelen volt nemcsak az élet, hanem egy egész ökoszisztéma.
Az Adidas szerint téves az állítás, hogy ismét a magyar feltaláló ötletével csináltak futballcipőt
A cég válaszában azt írta a Telexnek, hogy a szóban forgó szabadalom évekkel ezelőtt lejárt, és egyébként is egy másik dizájnra vonatkozott. Szerintük Oroszi Lászlónak nincs igaza.
Hiába győzte le őket a bíróságon hét éve, megint a magyar feltaláló ötletével csinált futballcipőt...
Oroszi László 17 évig pereskedett a német sportszergyártó céggel, amely a Kúria korábbi döntése alapján is jogellenesen használta fel az általa feltalált, bordázott megoldást két legendás...
Kigyulladt a roueni katedrális felújítás alatt álló tornya
A tűzoltóknak két óra alatt sikerült körülhatárolni a lángokat, majd eloltották a tüzet.