
Flachner Balázs
Atv.hu: A sok utazás és a kevés pénz miatt sem vonzó a háziorvosoknak az ügyelet
Pomázon is megszűnik a háziorvosi ügyelet, miután egy orvos Németországba megy, egy másik pedig magánügyeletet nyit a városban.
Háromszor annyi észak-koreai szökött át Dél-Koreába tavaly, mint egy évvel előtte
A szöuli országegyesítési minisztérium szerint a diplomaták és kereskedelmi tisztségviselők emelkedő száma volt különösen feltűnő.
Karim Benzema beperelte a francia belügyminisztert rágalmazás miatt
Gérald Darmanin tavaly októberben azt mondta, a palesztinok mellett kiálló focistának hírhedt kapcsolata van az iszlamista Muszlim Testvériséggel.
A város, amit Nobel-díjra jelöltek
Kukës egy kisváros Albániában, a lakói a koszovói háború csúcsán közel hússzor annyi koszovói menekültet fogadtak be, mint ahányan ők maguk voltak, ezzel a Nobel-békedíjra is esélyesek lettek.
A 68 millió dolláros ?
Be lehet perelni valakit azért, mert egy holdas emojival befolyásolta egy cég részvényeinek árfolyamát? Egy amerikai bíróság szerint igen, ami új távlatokat nyithat, még ha egy emoji nem is sokban...
Az egyik legnépszerűbb kártyajáték kiadója azzal kezdte az évet, hogy bohócot csinált magából
Újabb nap az MI-forradalomban: a Dungeons & Dragons és a Magic: The Gathering mögött álló Wizards of the Coast közzétett egy nyilvánvalóan mesterséges intelligenciával generált képet, aztán pofára...
Rendőrökkel dulakodtak, titkos járatokból bújtak elő a zsidók, akik alagutat ástak egy New York-i...
Hétfőn este tartóztattak le tíz embert a legkevésbé sem hétköznapi ügyben, az X-en rögtön be is indult az antiszemitizmussal megfűszerezett konteógyártás.
Mike Tyson azért ütötte ki olyan gyorsan az összes edzőpartnerét, mert haza akart érni a Tom és...
A papíron ötórás edzéseit egy óra alatt lerendezte Vegasban, egykori testőre szerint azért, hogy mehessen rajzfilmeket nézni.
András hercegről és Bill Clintonról is készültek szexvideók Epstein perének újabb dokumentumai...
Sarah Ransome, Epstein egyik áldozata állítja ezt, de a szintén megvádolt Sir Richard Branson képviselője szerint a nő korábban már beismerte, hogy csak kitalálta a videókat.
Február elején jelenik meg az Apple méregdrága kevert valóságos szemüvege
Január 19-étől lehet előrendelni és február 2-től árulják, de csak az Egyesült Államokban. Hogy hozzánk mikor jöhet, azt egyelőre nem tudni.