Halász Nikolett
Tanárhiány miatt szűnik meg két képzés Füreden, a diákoknak Veszprémbe kell járniuk
A szakács és cukrász szak nyugdíjba vonult vezetőjét régóta próbálták pótolni, de felmondott a helyette kijelölt szaktanár, aztán egy másik, és két szakoktató is elhagyja a pályát.
„Másként kellene tanítani a fiúkat és a lányokat, hogy vonzóbb legyen nekik a fizika és a kémia”
Idén is nagyon kevesen jelentkeztek fizika és kémia szakos tanárnak, miközben mindenhol keresik a szakembereket. A természettudományos tantárgyak oktatásának két célja van: az egyik, hogy mindenki...
Ecettel is büntette a gyerekeket az edzőnő, nyomoz a rendőrség
Negyven szülő kifogásolta, hogy a pusztazámori általános iskolában az edző felháborító módszereket alkalmaz.
Bombariadó volt a Szabó Ervin Könyvtárban és a Paskál fürdőben is
Robbanószerkezetet egyik esetben sem találtak, közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.
A Los Angeles Times fotóriportere Afganisztánban készült fotósorozatával nyert Pulitzer-díjat
Marcus Yam fotósorozata a tálibok hatalomra kerülésekor készült, miután az amerikai csapatok kivonultak az országból. Az ő díjnyertes képeit mutatjuk be.
Fiatalok többször is veszélyes helyzetet idéztek elő a mosonmagyaróvári pályaudvaron
Egyszer kiiktatták a vágányzárt, egy másik alkalommal egy kénsavval teli tartálykocsi tartályát akarták kinyitni.
Orbán Balázs szerint a magyar baloldal a jelenlegi konfliktus eszkalációjában érdekelt
Orbán Viktor politikai tanácsadója a 24.hu-nak adott interjújában beszélt az orosz energiafüggésről, a Marine Le Pennek adott MKB-hitelről és arról is, hogy „tőkesúlyos lesz az új kormány”.
Wintermantel Zsolt lesz a Fidesz frakcióvezetője a fővárosi közgyűlésben
Láng Zsoltot válja, aki országgyűlési képviselőként folytatja a munkáját.
Ausztráliában a kormány erdős területeket vásárolt fel a koalák védelme érdekében
Összesen 2000 hektárnyi területet nyilvánítanak nemzeti parkká.
Megkapta az építési engedélyt Magyarország első kerékpáros Duna-hídja
A Dunabogdány és Kisoroszi között épülő Duna-ág híd egy speciális, önmagába horgonyozott függőhíd lesz, amire több pihenőpontot is terveznek.









