Iván-Nagy Szilvia
A brit belföldi elhárítás is megfigyelte korábban a texasi zsinagóga túszejtőjét
Malik Faisal Akram után 2020-ban vizsgálódott az MI5.
Az Aldi megnyitotta az első olyan üzletét, ahol már nem kell a fizetéssel kínlódni, mert pénztár...
Persze ebben a londoni boltban sincs ingyen semmi.
Hárman meghaltak a vulkánkitörést követő szökőár miatt Tongán
A tongai kormány példátlan katasztrófának nevezte a vulkánkitörés következményét.
Oláh Ibolya soha többé nem adja elő a Magyarország című dalt
Azt mondta, rengeteg rasszista támadás érte a dal miatt, az is előfordult, hogy ki kellett menekíteni egy koncertről.
Gabriel García Márqueznek házasságon kívül is született egy gyereke
Egy újságírónőtől született egy lánya. Indira 31 éves, és nem viseli apja vezetéknevét.
Még mindig keresik az embercsempészt, aki rálőtt az osztrák határőrre
Egy 26 éves moldovai férfi után kutatnak, társát már elfogták az osztrák hatóságok.
Elmarad az Elk*rtuk vasárnapi TV2-s premierje, de pár héten belül pótolják
Helyette a Valami Amerika harmadik részét vetítik le.
94-en haltak meg, 6851 új fertőzöttet találtak hétfőn
A kórházban ápolt betegek száma 59-cel nőtt.
Dudálással tiltakoztak a pécsi sofőrök, amiért beszólt nekik a helyi közlekedési cég vezetője
Bánkuti István azt mondta egy interjúban, hogy csomó buszvezető pallérozatlan és bunkó módon tud megnyilvánulni, nekik pedig kompromisszumokat kell kötni.
Először indul magyar snowboardos téli olimpián
A 17 éves Kozuback Kamilla gyerekkora óta snowboardozik.







