Iván-Nagy Szilvia
A Szilágyi Liliána-ügy margójára: a bántalmazott gyerekben tudatosítani kell, hogy ezt nem érdemli...
A gyerekek számára az a norma, amiben felnőnek, ha ez épp napi két pofon, akkor az lesz az általános. De hogyan lehet segíteni annak, akit bántalmaznak?
Jakab Péter tulajdonképpen lehülyézte Márki-Zayt, amiért fideszes nyugdíjasok haláláról beszélt
Egészen pontosan inkább arról, hogy sok időskorú ember halt meg a járványban, és az időskorúak nagyobb része pedig szerinte a Fideszre szavazott.
8,5 százalékkal magasabbak voltak az átlagbérek októberben, mint egy évvel korábban
Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy a 6,5 százalékos októberi inflációt is idevéve a reálkeresetek csak 1,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel azelőttinél.
83-an haltak meg, 2429 fertőzöttet találtak hétfőn
Kórházban 3335 beteg van. Az NNK szerint a fertőzések 11 százalékáért felelős az omikron. Ennél jóval nagyobb arányban találkozik omikronos esetekkel az egyik legnagyobb magánlabor.
A kormányhivatalnál nyomta fel valaki a Pumuklit és a Csipkerózsikát, hogy megkérdőjelezik a...
Nem lett belőle komolyabb ügy, vizsgálták ugyan, de nem találták elég alaposnak a beadványt.
A repülőn lett pozitív a tesztje, három órát töltött a gép szűk vécéjében, hogy izolálja magát
Chicagóból Izlandra, majd onnan Svájcba repült volna családjával Marisa Fotieo, de ő Svájcba már nem jutott el, december 30-án járt le a karanténja Izlandon.
Karikó Katalin legújabb díját négy Nobel-díjas tudós ajánlása után ítélték oda neki
A Golden Plate Awardot Los Angelesben vette át.
Nehezen jönnek a szavak Orbán Viktor óév napi mulatósa után
Mármint nem ő énekli, csak posztolta a Facebookra, hogy:
Novák Katalin előtt Kövért akarta államfőnek Orbán Viktor, de nem vállalta, így Novák lett a jelölt
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hosszú interjút adott az atv-nek, amiben azt is mondta, hogy az orbáni kormányzás nem más, mint demokrácia.









