Iván-Nagy Szilvia
Vesztegetési ügy miatt tartóztattak le egy börtönőrt, mobilt is becsempészett egy rabnak
Egyik rokona kereste meg ezzel. A dolgokat november 25-én csempészte be, azóta már le is tartóztatták.
Macskát szoptatott egy nő egy amerikai légitársaság egyik járatán
Hiába kérték, hogy hagyja abba, nem jártak sikerrel.
27 830 új fertőzöttet találtak, 460-an haltak meg az elmúlt három napban
7438-an vannak kórházban, 538-an lélegeztetésre is szorulnak.
Bízik benne az AstraZeneca vakcinája mögött álló kutató, hogy továbbra is védelmet nyújtanak az...
Andrew Pollard az AstraZeneca vakcináját fejlesztő csapat élén áll, és reméli, hogy a vakcinák védenek az omikron variánssal szemben – de biztosat még ő sem tud.
Ellenzéki összefogás: Kövér mondjon le a házelnöki tisztségéről a kiszivárgott beszéd miatt!
Szél Bernadett pedig úgy gondolja, hogy az elhangzottak „a demokráciával szemben a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést fejezik ki.”
Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel is kötött utazási megállapodást Magyarország
Aki utazni vágyik, rövidesen magyar vakcinaigazolvánnyal is mehet ezekre a helyekre.
Kevés az építőipari szakmunkás, 10 ezerrel több vendégmunkásra lenne szükség 2022-ben
De az ÉVOSZ szerint az építőipari szakképzésbe is több diák kellene, akár külföldről is.
Bezár az ország egyik legjobb gourmet étterme, az Olimpia, török étterem nyílik a helyén
Jövőre már nem nyit meg a slow foodjairól ismert neves budapesti étterem. Séfje és tulajdonosa feladta, talán pályát is módosít.
Most 50 milliós közbeszerzési bírságot kapott a BKV
A közlekedési vállalatot a menetrend szerinti hajózás üzemeltetésére kiírt tender miatt büntették meg.
Több tucat koronavírusos beteg érkezett pénteken Dél-Afrikából Hollandiába
Minden fertőzött személyt tovább tesztelnek, hogy kiderüljön, melyik variánst kapták el. Németországba is megérkezhetett az omikron.








