Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Átengedte a Kúria a kormány nemi átalakító műtétekre vonatkozó népszavazási kérdését
A Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyása után többen is felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a kérdés miatt, de hiába.
1,2 milliónál is több vakcinát adományoz el Magyarország
Szijjártó szerint van itthon elég, ezért nyugodtan tudunk adni nehezebb helyzetben lévő országoknak.
Belaruszba szökött, ott kért menedékjogot a Capitolium egyik körözött ostromlója
Az Evan Neumannként bemutatkozott férfi azt mondta, márciusban érkezett Európába, aztán több hónapot Ukrajnában töltött.
Hónapok után először megy majd lefelé a gázolaj ára
Öt forinttal csökken szerdán. A benzin ára nem követi ezt a trendet.
London még idén felfüggesztheti az észak-írországi protokollt
Az EU állítólag robusztus válaszlépéseket helyezett kilátásba.
Most hatmillió forintra bírságolta a GVH a HelloPayt a 10 százalékos borravaló miatt
Megnézték, felhagytak-e a kötelező 10 százalékos borravalóval, miután 20 millió forintra büntették őket.
Bige László fiai személybiztonsági céget alapítottak
A cégcsoporttól azt válaszolták, nem kell túlgondolni a dolgot.
17 ezernél is több új fertőzöttet találtak, 214-en haltak meg három nap alatt
Napi átlagban nem emelkedett az érték a múlt pénteki adatokhoz képest.
Kövess minket Facebookon is!