Iván-Nagy Szilvia
Ellenzéknek tekinti a helyi MSZP-t a momentumos terézvárosi polgármester
Soproni Tamás szerint az MSZP politikusai személyeskedő vitákat folytatnak, és nem szavazták meg a költségvetést sem.
Nem volt védett, hamis adatokkal próbált védettségi igazolványt intézni magának egy...
Két másik kollégája ellen is vádat emeltek.
Az egy évvel ezelőttihez képest 30 százalékkal esett vissza a hazai autógyártás
Kereslet lenne, csak épp nincs elég alkatrész.
Márki-Zay szerint Rogán is beszállt a DK kampányába
A miniszterelnök-jelölt szerint a kormányhoz közeli lapok méltatják Dobrevet vagy lejáratják őt.
814 új fertőzöttet találtak, 10-en haltak meg kedden
737 beteg van kórházban, 116-an szorulnak gépi lélegeztetésre.
A választás utánra csúszik a fővárosi korrupciós bizottság vizsgálatának eredménye
Nem tudtak ülésezni sem, de a múlt héten végre összeültek az e-jegyrendszer miatt. Megjelent a korábbi és a mostani vezérigazgató is.
Elpusztult a gondozója szelfijével híressé vált gorilla
Ndakasi annak a parkőrnek a karjában halt meg, aki megmentette, miután családját orvvadászok ölték meg.
Magyarázót írt a NAV a családokat érintő adó-visszatérítésről
Összefoglalták a leglényegesebb kérdéseket, például hogy kinek kell külön igényelni, és ki kapja meg automatikusan, illetve hogy kik jogosultak rá.
A fideszesek is megszavazták az EP állásfoglalását, amiben legfeljebb 30 km/h-s sebességet...
Több közlekedésbiztonsági ajánlást is megfogalmaztak, ez az egyik az állásfoglalásban.
Őrizetbe vették a Szberbank volt alelnökét
Marina Rakovát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják.







