Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Orbán Viktor: Az amerikaiak békét akarnak, és a béke elérésének egyik eszköze a szankció
A miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta, hogy az európaiak béke helyett akarnak szankciót, ezért ez két különböző logika. „Az egyik háborús logika, a másik pedig békelogika” Orbán szerint.
Megtalálták a katonai helikopterrel ütköző utasszállító feketedobozait
A feketedobozokból kiderülhet, mi vezetett a 67 ember halálával járó balesethez.
327 földrengést mért a Kárpát-medencében a szeizmológiai obszervatórium 2024-ben
Ennél több földmozgás volt, nagyobb részük robbantásokból eredt.
Villanyszerelők mellett dolgozik másodállásban a Jóban Rosszban Pongrácz dokija
Gazdag Tibor főleg vidékre jár, kontrollerként vállalt munkát testvérei villamossági cégénél.
Főállású apa, mellette pedig futárkodik az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián
A sportoló felhagyott a versenyzéssel, az olimpiai aranya után járó életjáradékból pedig nem lesz tb-járadéka.
Pilisi fonálférgek: a népegészségügyi hatóság szerint egy kis férges víz nem árt meg
A polgármester szerint még hétvégén sem várható, hogy engedélyezné a kormányhivatal az újbóli vízfogyasztást.
Mégis vizsgálnia kell az NNI-nek több olyan közpénzes tendert, amit Mészáros-érdekeltségek nyertek...
Az ügyekre Vadai Ágnes is rákérdezett, majd azokat Polt Péter az NNI-hez dobta át, akik el is engedték volna azt. De az ügyészség máshogy döntött.
Trump mégsem vetne ki új vámokat Kínára
Az amerikai elnök a Fox Newsnak adott interjújában beszélt erről.
Rétvári Bence: Fél tizenkettőig 268 oktatási intézményhez érkezett fenyegetés
A Belügyminisztérium államtitkára azt mondta, sehol nem áll fenn bombamerénylet veszélye.
Kövess minket Facebookon is!