
Iván-Nagy Szilvia
Barack Obama elrapelt egy részletet Eminem Lose Yourselféből
Egy kicsit át is írta magára.
Trumpék azzal vádolják a brit Munkáspártot, hogy beavatkozik az amerikai elnökválasztásba
A brit Munkáspárt tagjai közül többen önkéntesként utaznak az Egyesült Államokba.
Családja szerint elküldenék harcolni az orosz hatóságok a sikkasztással vádolt olimpiai aranyérmes...
A 62 éves Andrej Perlov 1992-ben nyerte meg az 50 kilométeres gyaloglást.
21 Kutatóközpont: Hibahatáron belül, de hajszállal már vezet a Tisza Párt támogatottságban
Azért van olyan érték, amiben jobban áll a Fidesz.
Diákhitel-szerződések: 2023 végéig nem érkezett feljelentés, nem indult eljárás
Az ügyben csak 2024-ben indult nyomozás.
Nincs meglepetés, nem módosította az alapkamatot a jegybank
Szeptember végén csökkentettek az alapkamaton.
Színházi előadáshoz lóg egy felakasztott bábu a Corvin közben
Az előadások október 23-án lesznek, ingyenesen részt lehet venni rajtuk.
Vitézy Dávid: Soha ilyen hármas találkozó nem volt, ilyen fénykép nem létezik. Pont.
Vitézy reagált a pártból kilépett Csárdi Antal állítására, mely szerint a választások előtt ő Ungár Péterrel és Rogán Antallal is tárgyalt a főpolgármesteri kampányáról.
Összeütközött két vonat Walesben, egy ember meghalt
További 15 embert pedig kórházba szállítottak.
Rákot diagnosztizálhattak Harvey Weinsteinnél
A szexuális erőszakért elítélt 72 éves producert szeptemberben a szívével műtötték.