Jandó Zoltán
Hiába volt gyilkos licit, nem tudta eladni az állam a Dunaferr-részesedését, most újra nekifut
Szinte napra pontosan egy éve egyszer már sor került az árverésre, és akkor komoly licitháború alakult ki a pakettért. Valamiért mégis meghiúsult az eladás.
Közel 50 céggel bővült a Mészáros-csoport, de van még egy vállalat, amelyik több embernek ad munkát
Már több mint 350 céget ölel fel a felcsúti milliárdos vállalatbirodalma, és ezeknél közel 25 ezer ember dolgozik. A Magyar Postát azonban még nem sikerült megelőzni.
Másfél éve nem jött annyi gáz Magyarországra, mint augusztus első három hetében
Ráadásul hetek óta szinte a teljes mennyiség az országban marad, igaz, az elmúlt néhány napban voltak szállítások az egyik szomszédunk felé.
Európát nem mentik meg az oroszoktól, de rengeteget keresnek a gázon a norvégok
Bár sokkal több földgázt nem tudnak Európának adni, a norvég állam az idén így is 38 ezer milliárd forintnak megfelelő bevételt vár az olaj és gázszektortól.
Az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója lett a kormányközeli takarítócég
A jelek szerint nem csak a legnagyobb foglalkoztatók egyike a B+N Zrt, de az egyik legnagyobb árbevételű, és nyereségű cég is az országban.
A magyar benzinkutak harmada-negyede zár be jövő pénteken
Augusztus 19-én és 20-án nem szolgálnak ki üzemanyagot a Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó és azt támogató benzinkutak. A szövetséghez 500-600 töltőállomás tartozik.
Az üzemanyagárstop nélkül 18 százalék lenne az infláció
Több mint két évtizedes csúcsra emelkedett az infláció júliusban, ám a hatósági üzemanyagár nélkül még ennél is sokkal magasabb lenne a mutató.
Teljes az üzemanyag-káosz az ársapka eltörlése óta a mezőgazdaságban
Gulyás Gergely azt mondta, hogy a mezőgazdaságban fenntartják a 480-as üzemanyagárat, de a gyakorlatban nem ez történik. A kúton van olcsó gázolaj, de ott sem elég.
Már megy a trükközés a magyar benzinkutakon, túl csábító a hatalmas árkülönbség
Nem sikerült felpörgetni az üzemanyagimportot az ársapka részleges megszüntetésével. Az ágazati szereplők szerint a keresletet kellene csökkenteni, de ehelyett a csalás válhat üzletszerűvé.
Hogyan lehet 500 milliárdos profitja a Molnak, ha 480-ért adta az üzemanyagot?
Hatalmasat nyert a Mol az európai szintű üzemanyaghiányon, de még nagyobbat azon, hogy finomítói jelentős részben orosz olajat használnak.