Jandó Zoltán

Öt település, ahol egy ellenzéki szavazatra 320 Fidesz-voks jutott
A tíz legszegényebb településen a listás szavazatok közel 95 százalékát kapta a kormánypárt. Ez még 2018-hoz képest is jelentős növekedés, pedig akkor is tarolt a Fidesz.
Van néhány egészen furcsa részvételi adat
Van, ahol teljesen egyértelmű a téves adatközlés, máshol nem, de a tömeges napközbeni mozgósításra egyelőre kevés jel utal.
A Fidesznek vagy az ellenzéknek kedveznek a részvételi számok?
Egyszerű statisztikai módszerekkel ezt lehetetlen megmondani. A településszintű részvételi adatok semmilyen összefüggést nem mutatnak a Fidesz 2018-as szintén települési szintű eredményeivel.
Fordult a kocka: már a legellenzékibb körzetekben marad el jobban a részvétel a 2018-astól
Már nagyobb a részvétel a legkevésbé fideszes választókerületekben, ugyanakkor ezekben nagyobbat is esett a szavazók aránya 2018-hoz képest, mint a leginkább kormánypártiakban.
Nézd meg, mennyien szavaztak eddig a településeden
Akadnak olyan települések, ahol még a 10 százalékot sem érte el a részvétel, több helyen viszont már a jogosultak több mint fele leszavazott.
A leginkább fideszes választókerületekben 9 óráig nagyobbat esett a részvétel, mint a legkevésbé...
A 2018-ban leginkább kormánypárti választókerületekben többen szavaztak le kilenc óráig, de így is nagyobbat esett a részvétel ezeken a helyeken.
Összegyűjtöttünk néhány utcát, teret és községet, ahol eldőlhet a választás
A billegő körzetekben is akadnak olyan szavazókörök, ahol 80-90, vagy akár 99 százalékos szavazatarányt ért el 2018-ban a Fidesz. Ezek a helyek most is fontosak lehetnek.
Minden pártra igaz, hogy a tábora kevésbé bízik most a sikerében, mint négy éve
Mindig sokan vannak, akik a szavazatuk ellenére is az ellenfél győzelmére tippelnek. Az előrejelzések alapján hétfőn vagy 1,2 millió ellenzéki vagy 2,6 millió kormánypárti szavazónak nem jön be a...
„A magyar egészségügy nem döglődő ló, már megdöglött”
Hiába volt szinte mindenhol némi javulás, 2002 óta még a saját régiónkhoz sem sikerült felzárkózni sem az egészségügy kimeneti, sem a bemeneti mutatóiban.
A benzinárstop költségének 80 százalékát tolta a kormány a cégekre márciusban
Az iparág 70-71 milliárd forintos jövedelemtől esett el, aminek mindössze az ötödét vállalta magára az állam az adócsökkentéssel és a kieső áfával.
Kövess minket Facebookon is!