Joób Sándor
Egy autókereskedőtől is kedvezményt kért magának a korrupcióval gyanúsított, volt fideszes képviselő
Bóna Zoltánt nemcsak azzal gyanúsítják, hogy papíron a halászteleki polgármester 70 éves anyját foglalkoztatta maga mellett az országgyűlési frakcióban.
Hegedűs Zsolt Takács Péternek: Ön az egészségügy Menczer Tamása
„Nem tudom, hogy történt, hogy önnek kígyózó mozdulatokkal sikerült bekerülnie a parlamentbe a lista 123. helyéről” – mondta a Tisza miniszterjelöltje Takácsnak Péternek.
Svéd Tamás, az orvosi kamara eddigi főtitkára lesz a politikai államtitkár a Hegedűs Zsolt által...
A miniszteri posztra jelölt Hegedűs Zsolt bizottsági meghallgatásán jelentette be ezt. A Nobel-díjas Karikó Katalin is részt vesz a miniszter mellett felálló tanácsadó testületben.
A magyar állam túlmozgásos Duracell-nyusziként mindenhova szórta a pénzt
Idézetek az EU-s pénzekről, diplomásokról és esztergályosokról, az egészégtelen életmódunkról és a szegényeknek szánt alapjuttatásról az Egyensúly Intézet vezetőivel készült beszélgetésből.
Mi a Tisza-kormány öt legfontosabb feladata?
Több gyerekközeli élmény az oktatásban, az elhízás dokumentálása, automatikus szociális ellátás – a Magyarország jövő időben új adásában azt jártuk körbe, hogyan oldhatók meg Magyarország legnagyobb...
Magyar Péter egyetemi évfolyamtársa, sógora, ügyvédje, a Tisza jogi vezetője – bemutatjuk az új...
Melléthei-Barna Márton komoly nemzetközi ügyvédi irodákban dolgozott, majd rögtön 2024-ben csatlakozott a Tisza Párthoz. Az előválasztáson kikapott, de listáról bejutott a parlamentbe. Most az ő...
Itt a választás eredménye: a Tisza még több mandátumot szerzett, a Fidesz veresége még nagyobb
A vasárnap esti eredményhez képest a Tisza még több mandátumot szerzett. A külképviseletekről és átjelentkezőktől érkező szavazatokkal három egyéni körzetben fordítottak az eredményen, és a...
Ki az az ember világoskék öltönyben, aki elkísérte Magyar Pétert a Parlamentbe?
Melléthei-Barna Márton ügyvéd az egyetemről ismeri Magyar Pétert, és már a kezdeteknél ott volt a Tisza mellett, pénzzel is támogatta a pártot, amikor még nem sokan tettek rájuk nagy téteket....
Pár tucat szavazat volt a különbség, újraszámoltak a keszthelyi körzetben, aztán meggyőző...
A külföldről és az átjelentkezőktől beérkező szavazatoknak köszönhetően Varga Balázs 2118 szavazattal győzte le ellenfelét.
A tiszás Strompová Viktória nem tudott fordítani, a fideszes Ágh Péter nyerte a sárvári...
A külképviseletekről és az átjelentkezőktől beérkezett szavazatok beszámítása után 258 szavazat volt különbség a két jelölt között.









