Kasnyik Márton

Szívroham az amerikai kőolajpiacon
Mínusz 40 dollárért adták az amerikai kőolaj hordóját, vagyis ennyit fizettek a vevőnek. Mikor fognak nekünk fizetni a benzinkúton?
A kormány megmenthette volna a gazdaságot, de úgy döntött, hogy inkább nem
Lett volna mozgástér a költségvetésben, hogy érdemben segítsenek a cégeknek és a munkájukat elvesztőknek. Az is egy döntés volt, hogy nem élnek ezzel.
Úgy nem szállt el az infláció hivatalosan, hogy valójában elszállt
Az élelmiszerek ára nőtt, az üzemanyagé csökkent. Csak az előbbiből sokkal többet, az utóbbiból sokkal kevesebbet veszünk.
A magyarok viszonylag lazán veszik a távolságtartást a járvány alatt a Google adatai alapján
A skandinávokat leszámítva Európában nálunk esett vissza a legkevésbé a máshol töltött idő, illetve nőtt legkevésbé az otthon töltött idő a járvány alatt.
Két hét alatt tízmillióan vesztették el a munkájukat az USA-ban
Teljes a munkaügyi katasztrófa, a 2008-as válság után sem semmisült meg ennyi munkahely.
Cser Tamás: Aki teheti, lassan elkezdhet beszállni a részvényekbe
G7 Podcast! A Hold Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint az emberek optimizmusa és élni akarása miatt gyorsan visszatérhet a gazdaság a most még mélyülő válság után.
Teljes félreértés, hogy választani lehet a gazdaság megmentése és a járvány feltartóztatása között
Álomvilágban él, aki azt gondolja, hogy meg lehet menteni a gazdaságot, ha nem teszünk súlyos lépéseket a járvány megállításáért.
A villámgyorsan terjedő járvány mutatja meg, milyen sebezhető az USA
Két hét alatt a 62-szeresére nőtt a napi új megbetegedések száma, hamarosan az USA lehet a koronavírus-járvány gócpontja. Több mély oka is van annak, hogy ilyen rosszul kezelik a válságot.
Olyan recesszió kezdődhetett most, amilyet még az életben nem láttunk
A 2008-as válság ellentéte, ami most kibontakozóban van. Ha nem kezdenek el a kormányok őrült módon költeni, akkor semmi nem állíthatja meg a zuhanást.
Húsz év múlva eltűnhetnek a benzines és dízelautók a szalonokból?
Az üzemanyagcella megoldhatja azt a problémát, amit az akkumulátorok nem tudnak, de még várni kell rá legalább egy évtizedet. Ez volt a negyedik G7 Podcast Live.
Kövess minket Facebookon is!