Kovács Pál

Kovács Pál

Robert Fico merénylője bíróság elé állt, azt állítja, csak munkaképtelenné akarta tenni...
A szlovák kormányfőt tavaly meglövő Juraj Cintula bírósági tárgyalása kedden kezdődött, a terrorizmus vádját visszautasítja.
A Válasz Online rákérdezett, Orbán Ráhel ezután jelentette be, hogy Amerikába költözhetnek
A lap megerősítést kért az Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncepttől, kisvártatva saját oldalán vallott színt a miniszterelnök lánya.
Trump védelmi minisztere az elnök tudta nélkül állíthatta le az Ukrajnának szánt...
A CNN forrásai szerint a kormányzat csak utólag értesült róla, ezért hozott Trump napokkal később ezzel ellentétes rendelkezést.
Négyen meghaltak a húszik által megtámadott hajó legénységéből a Vörös-tengeren
Hosszú hónapok után a terroristák hétfőn újra megtámadtak egy teherhajót, amely libériai zászló alatt közlekedett.
A Chelsea kétgólos győzelemmel jutott a döntőbe klub-vb-n
A Fluminense ellen kedden játszott mérkőzés 2–0-ra végződött, a döntőben így biztosan európai csapatok játszanak majd.
381 milliót ad a kormány a Hévízi Tófürdő teljes felújítására
A helyreállítási feladatok előkészítéséért és megvalósításáért a belügyminiszter és az építési és közlekedési miniszter felel.
Hatalmas hamufelhővel kitört az indonéziai Laki-laki tűzhányó
A kelet-indonéziai vulkán a héten három kitörést produkált, senki nem sérült meg, de ezreket evakuáltak.
Az Egyesült Államokba költözhet Orbán Ráhel, bejelentette, hogy felvették egy amerikai egyetemre
A miniszterelnök lánya arról írt az Instagram-oldalán, hogy még nem hozták meg a döntést.
Önkényuralmi jelkép használata miatt nyomoznak az erzsébetvárosi neonáci kocsma ügyében
Két gyanúsítottat már kihallgatott a rendőrség, a kocsma továbbra is üzemel.
Kövess minket Facebookon is!