Kovács Pál

Kovács Pál

Szalay-Bobrovniczky elismerte, hogy lövés érte egy testőrét Törökországban, még februárban
Vétlen lövésben sérült meg, de már felépült – írta a honvédelmi miniszter az ügyről, amit eddig csak Magyar Péter említett nyilvánosan.
Megnyílt az első „drive-through” posta Magyarországon
A nyíregyházi postán úgy gurulhatunk oda a pulthoz, akár egy McDrive-ban.
Miután Tóth Vera leszólta a Megasztárt, a TV2 közölte, hogy ő is jelentkezett zsűrinek, de nem...
A Megasztárban most zsűriző Tóth Gabi nővére 2004-ben megnyerte a műsor első fordulóját.
Kiadhatják Németországnak az Északi Áramlat felrobbantásával gyanúsított férfit
Az olasz bíróság jóváhagyta a kiadatást, de még fellebbezhetnek.
Eltüntették a Navalnij-emlékhelyet az orosz nagykövetséggel szemben Budapesten
Az emlékhelyet a politikus 2024-es meggyilkolása után állították helyi lakosok, akik azóta gondozták.
A nyár több mint harmada kritikus hőséget hozott Spanyolországban
Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár az országban, 90 napból 33 hőhullámmal járt.
Megtiltotta az állam, hogy egy külföldi cég felvásárolja az Alföldi Tejet
A tejipari óriáscég megvételére még a nyáron jelentkeztek be, az ügylet a kormány szerint veszélyes lett volna a magyar piacra.
Rendőregyenruhát viselő járókelőt fogtak el az igazi rendőrök
Budapestről épp hazafelé tartott az egyenruhában, a rendőröknek azt mondta, csak egy forgatás miatt hordta.
Levélben lehet jelezni a BKV-buszok hibáit Sára Botond hivatalának, Karácsony inkább másról írna...
A főpolgármester szerint a gond továbbra is a forráshiány, amiért a kormányt okolja.
Nemsokára beadható a nyilatkozat a háromgyerekes anyák adómentességéhez
Október 1-től nem kell szja-t fizetnie a háromgyermekes anyáknak, ekkortól tölthető ki a nyilatkozat is a NAV felületén.
Kövess minket Facebookon is!