
Krász Zsombor
Két százalékkal lehetne alacsonyabb a magyar GDP a vámháború felerősödésével
És öt százalékkal magasabb az államadósság a Nemzetközi Valutaalap alternatív forgatókönyve szerint.
Megvan, ki váltja az SAP magyar szárnyának hirtelen elbocsátott igazgatóját
Hidvégi Péter fogja betölteni az egy hete megüresedett posztot.
Robert Fico a Barátság kőolajvezetéket ért támadások miatt tervezi számonkérni Zelenszkijt
A szlovák kormányfő ellátogatott Kína katonai parádéjára, ahol Putyinnal folytatott megbeszélése után több üzenetet is átadna az ukrán elnöknek pénteki találkozójukon.
Hadházy szerint steakfeldolgozó és pálinkakóstoló terem is van Hatvanpuszta alagsorában
Utóbbi közvetlenül a 82 négyzetméteres pálinkafőző terasz mellett található.
Megakadt a végrehajtói kar elleni végrehajtás, ismét a bírósághoz fordul a kérelmező
Egy informatikai cég kétmilliárd forintot szeretne behajtani az MBVK-tól, de az első végrehajtó elfogultságra hivatkozva visszadobta az ügyet.
Bod Péter Ákos: Nemzetgazdasági következményekkel járnak az állami beavatkozások, főleg, ha nagyon...
A volt jegybankelnök szerint nehéz előre megállapítani a következményeket, így az állami beavatkozások sok kellemetlen meglepetést is okozhatnak a jövőben.
A Wendy's után az Olive Garden is Magyarországon terjeszkedne
A két étterem képviselői további kilenc vállalattal karöltve érkeznek szeptemberben Budapestre, hogy partnereket keressenek egy lehetséges magyarországi piacra lépéshez.
Már 41 éves kor felett is elég az Otthon Startra a tízszázalékos önerő
Szigorítottak ugyanakkor azon a jövedelmi küszöbön, amely felett elérhető a hatvan százalékos terhelhetőség.
A fogyasztás nőtt, de a mezőgazdaság és az ipar útját állta a repülőrajtnak
A külkereskedelmi mérleg is romlott, ami így 3,4 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítményt.