
Mizsur András
Kilenc év börtönre ítélte az orosz bíróság Brittney Grinert
A bíróság kábítószer-csempészet miatt ítélte el az amerikai kosárlabdázót, egymillió rubel pénzbírságot is kell fizetnie. Joe Biden amerikai elnök elfogadhatatlannak nevezte a döntést.
Ungár Péter is indul az LMP társelnöki posztjáért
A jelenlegi két társelnök közül csak Schmuck Erzsébet indul újra az augusztusi tisztújításon.
Egy kanadai cég fizet azért, hogy valaki nap mint nap édességgel tömje magát
Bár elsőre álomszerűnek hangozhat a munka, a hivatásos édességtesztelőnek havonta legalább 3500 terméket kell kipróbálnia.
Lázár János korábbi sofőrje polgármester lenne a csongrádi Martélyon
A miniszter azzal kampányol Ambrus István mellett, hogy a falu csődben van, nem fejlődik, és erről a jelenlegi polgármester tehet.
Látás- és mozgássérülteket fosztott ki az utcán egy többszörösen visszaeső férfi Kecskeméten
Elvette a tárcájukat vagy a kezükben tartott pénzt, egy alkalommal letépte egy idős nő nyakláncát.
Márki-Zay állítása szerint a kampány alatt valaki lehallgatta az ellenzék irodáját
Az ellenzék korábbi közös miniszterelnök-jelöltje szerint valaki rácsatlakozott a biztonsági kamerákra, amelyek hangot is rögzítettek.
Szerdán is marad a kánikula, nem sok esély van esőre
Ami azért is rossz hír, mert az előrejelzések szerint a héten erősödni fog az aszály.
Nancy Pelosi: Amerika nem fogja cserben hagyni Tajvant
A képviselőház elnöke szerint mostani tajvani utazásának is az a célja, hogy ezt egyértelművé tegye.
„Polgikám, ketten mennénk a ringre” – balhé lett Mogyoród Forma–1-es ingyenjegyeiből
A kommentelők hűtlen kezelésről beszélnek, míg a polgármester szerint mindössze annyi történt, hogy idén többen akartak kimenni a futamra, mint ahány jegyet kapott a település.
Milliárdos megbízást kapott Palkovics minisztériumától a bormarketing-kormánybiztos cége
Rókusfalvy Pál cége két megbízásért több mint bruttó 1,7 milliárdot kap, míg a Századvég bruttó 2,16 milliárdért ad tanácsokat a technológiai és ipari tárcának.