
Mizsur András
Súlyos testi sértés miatt nyomoznak a német szociáldemokraták buliján beginázott nők ügyében
Az SPD-frakció szokásos éves buliján kilenc nőt drogoztak be, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a berlini rendőrség.
Tour: Valter Attila csapattársa sem tudta utolérni a 63 kilométert szólózó szökevényt
Az FDJ-s Thibaut Pinot hiába indított fantasztikus hajrát az utolsó hegyen, már nem tudta utol érni Bob Jungelst, aki élete első Tour de France-győzelmét szerezte a 9. szakaszon.
Beütött az apokalipszis vasárnap a MÁV-nál
Bajánál és Gyöngyösnél gázolás, Biatorbágynál összeütközött két tehervonat, Kelenföldnél felsővezeték-szakadás: törlések, kimaradások, késések, áll minden.
Elon Musk megpróbál kihátrálni a Twitter felvásárlásából
A milliárdos azzal érvel, hogy a Twitter több ponton is megsértette megállapodásukat, és még az egymilliárd dolláros fájdalomdíjat sem akarja kifizetni a cégnek.
Szlovénia lebontja a 2015-ös menekülthullám miatt emelt kerítést a horvát határszakaszon
Most még 135 kilométer pengés drótkerítés és 60 kilométer panelkerítés húzódik a szlovén-horvát határszakaszon.
Egy komáromi üzemből került a szalmonellás szójalecitin a világ legnagyobb csokoládégyárába
Akkor történhetett a szennyeződés, amikor tartálykocsiba töltötték a csokoládégyártáshoz használt a szójalecitint.
Udvardy Luca döntőbe jutott Wimbledonban a juniorok között
A magyar teniszezőnő a 16. helyen kiemelt cseh Linda Klimovicovát győzte le három szettben, a szombati döntőben amerikai ellenfele lesz.
Átrium: a minisztérium megfejthetetlen választ küldött, a kerület 12 millióval segít
„Nem kértünk segítséget, önszerveződő módon mozdult meg a város és az ország, elképesztő energia szabadult fel” – mondta a színház képviselője a II. kerületi önkormányzat bizottságának ülésén.
Megválasztották az Állami Számvevőszék új elnökét
A KSH eddigi elnökhelyettese, Windisch László 12 év után váltja Domokos Lászlót.
2017 óta felére csökkent a rendőrképzésre jelentkezők száma
Öt éve még több mint 3500-an felvételiztek, tavaly már csak 1874-en, pedig egy rövidített képzést is bevezettek.