
Mizsur András
Házi őrizetben verte meg egyik családtagját a Deák téri késelés másodrendű vádlottja
Az eset miatt elrendelték a 22 éves J. Marcell letartóztatását.
Tavaly már csak 2400 alkalommal törtek össze rendőrautókat
A mentők is kevesebbet baleseteznek 2021-hez képest, mégis korlátozták a sebességüket.
Már nem praktikus, ezért akarja eladni Zámbó Jimmy csepeli házát a család
Zámbó Adrián azt nyilatkozta, hogy a Jimmy-ereklyék nem járnak a közel 300 négyzetméteres házhoz, ahol már csak ő és az anyja lakik.
Budapesten is jöhetnek a dedikált carsharinges parkolóhelyek, ha az önkormányzatok is úgy akarják
Egy friss törvényjavaslat szerint a közautóknak a fizetős zónákban és akár a kizárólagos lakossági parkolóhelyeken is kijelölhetnének fix helyeket. A magyar piacon jelenlévő cégek régóta mondják,...
Gulyás Gergely szerint az emberi életről nem az embernek kell rendelkeznie
Majd a halálbüntetéshez hasonlította az eutanáziát. Megtudtuk, hogy a háború mögött is Soros áll, és hogy az év végére végre egy számjegyű lehet az infláció, amely az euróövezetben októberben már...
Alonso az utolsó körben jött fel a 3. helyre Brazíliában, Leclerc már a felvezető körben kicsúszott
A Brazil Nagydíjat Max Verstappen nyerte, Lando Norris lett a második, a hatalmasat küzdő Fernando Alonso pedig a harmadik.
A rajtrácsra menet törte össze a Ferrariját Charles Leclerc a Brazil Nagydíjon
Pedig az előkelő második helyről rajtolhatott volna a Ferrari pilótája, de egy műszaki hiba kibabrált vele.
Sickratman: Nem volna művészetem fű nélkül
Paizs Miklós előadó, színész, dalszövegíró azt mondta Veiszer Alinda műsorában, hogy józanul egy szót sem lenne képes leírni. Arról is beszélt, miért nem büszke a magyar Nobel-díjasokra, és miért...
Szlovákia bejelentette, hogy rendőröket és katonákat vezényel a magyar határra, másnap le is...
A szlovák belügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy egyszeri akcióról volt szó.
A jövőben teljes egészében Magyarországon gyártják majd a török páncélozott harcjárműveket
A Gidránok összeszerelése eddig is részben Magyarországon történt.