Mizsur András

Mizsur András

Milák Kristóf hullámvölgybe került, kihagyja a júliusi világbajnokságot
Az olimpiai bajnok úszó szerint mentálisan és fizikailag sincs azon a szinten, hogy a legjobbak között legyen, ezért inkább pihenni fog a nyáron.
Magyarország-Litvánia 2-0
A magyar futballválogatott harmadik Eb-selejtezőjét játszotta kedden, ezúttal Litvánia volt az ellenfél a Puskás Arénában. A kezdeti fölény után Varga Barnabás góljával már a 32. percben megszerezte...
Egy tanár a státusztörvény elleni tüntetésen jelentette be, hogy 31 évnyi tanítás után felmond
A parlamenti vitával párhuzamosan több ezren tüntettek a sokat bírált javaslat ellen a Kossuth téren. A Tanítanék alapítója beszédében azt mondta: a hatalom most veri be az oktatási rendszer...
Most már plakátokon is sulykolják, hogy az ellenzék „háborúpárti”
A kormánnyal mindenben egyetértő CÖF cége adta ki a plakátokat, amiken csupán annyi szerepel az ellenzéki politikusok arca felett, hogy „HÁBORÚPÁRTIAK”.
Videó van róla, hogy a rendőr megüti a szomszédot, mégis több mint egy éve húzódik a nyomozás
Elfajult a viszony a közös telken álló két ház lakói között, egy konfliktus miatt már korábban is kiszabtak pénzbüntetést. A megvert férfi nem érti, miért tart még mindig a nyomozás, amikor felvétel...
A Fidesz után újra szocialista lett Simicska Lajos barátja, aki szörnyecskének nevezte Gyurcsányékat
A kétezres évek elején Gyurcsányék nyomulása miatt hagyta ott az MSZP-t, aztán kocsmát nyitott, majd belépett a Fideszbe, és évekig dolgozott Simicska Lajos médiabirodalmának. 68 évesen újra az MSZP...
Blokkolt fegyvereladás: a honvédelmi minisztérium szerint nem is akarunk HIMARS-rakétarendszert...
Egy republikánus szenátor szerint viszont azért függesztették fel a fegyvereladást, mert Magyarország még nem hagyta jóvá a svéd NATO-csatlakozást.
Meghalt Szvoboda Bence motokrosszversenyző
A tízszeres magyar bajnok versenyző 31 éves volt, egy csehországi futamon szenvedett balesetet vasárnap.
Az X-Men-filmek sztárja megint indult a Le Mans-i 24 óráson, de most nagyon összetörte az autóját
Michael Fassbendernek gyerekkori álma volt, hogy indulhasson a versenyen, tavaly a célba érés is összejött neki.
Eltűnt három brit turista, miután kigyulladt a hajójuk a Vörös-tengeren
A hajón összesen 27-en utaztak, de eddig csak 24 embert sikerült kimenteni.
Kövess minket Facebookon is!