Molnár Réka
Donald Trump azt üzente Iránnak, hogyha bántják a békés tüntetőket, akkor Amerika beavatkozik
Irán szerint ez olyan vörösvonal lenne Amerikától, ami válaszlépéssel járna.
Krasznahorkai és Visky András is felkerült az osztrák köztévé könyves listájának top 3-jába
Visky Kitelepítés című könyve már decemberben vezette az osztrák toplistát.
Bajnai szerint az Orbán-kormány arra készül, hogy egyszer kilépjen az EU-ból, csak ehhez nincs...
A volt miniszterelnök beszélt arról is, hogy szerinte a NER politikai értelemben sikeres lett, de cserébe lemaradásba vitte az országot.
Trump szerint az egészsége remek, igaz, aszpirinból négyszer annyit szed, mint amennyi javasolt
Arról is beszélt az amerikai elnök, hogy irritálja, ha koráról és egészségügyi állapotáról beszélnek.
Mobiladatokból próbálják a nyomozók rekonstruálni, hogy mi történhetett a svájci tragédia estéjén
A rendőrség szerint az áldozatok azonosítása a fő prioritás, de ez sokáig eltarthat a hiányzó DNS-minták miatt.
Sulyok Tamás a magyarok közti összefogásról, egymás szeretetéről beszélt újévi köszöntőjében
Kapu Tibor pedig kitért arra, hogy 2026-ban lesznek közéleti viták, de nem szabad elfelejteni, hogy mind magyarok vagyunk.
Közmédia Orbántól: Nem félelmetes egy kis ország miniszterelnökének, kvázi egérkének lenni?
„Béke, béke, béke” – zárta üzenetét Orbán, miután fél órán át beszélt a háborúról.
Újraindult a közlekedés a Csalagúton, de a Eurostar szerint lehetnek még késések
Kedden egy felsővezeték miatt rengeteg járat késett vagy törölték.
Vecsés polgármesterének 12 millió forintos jutalmat szavaztak a város fideszes képviselői év végére
De a város alpolgármestere is kaphatott 5,4 millió forintnyi prémiumot.









