Molnár Réka

Molnár Réka

Harmincezertől ötmillióig büntethetik azt a háziorvost, aki nem olt hétvégén
Az erről szóló értesítő péntek este jelent meg és szombattól már érvényes.
Matthew McConaughey elindulhat Texas kormányzói posztjáért
Még fontolóra veszi, hogy ezzel valóban hasznos segítség lehet-e Texas politikájában.
Megerőszakoltak egy terhes nőt Kistarcsán
Hiába mondta támadójának, hogy terhes, az többször megütötte.
Vette az utolsó akadályt is Joe Biden 1900 milliárd dolláros mentőcsomagja
A republikánusok által ellenzett csomag elfogadása nagy győzelmet jelent Biden számára.
Túlsúlyuk miatt nevelőszülőhöz került két gyermek Angliában
A szülőknek az önkormányzat is segíteni próbált, de a bíróság szerint nem vették elég komolyan a problémát.
Meghalt a magnókazetta feltalálója, Lou Ottens
Nemcsak a kazetta, hanem a CD feltalálásán is dolgozott. 94 évesen hunyt el.
New Orleans enyhít, zárt helyein is újra szólhat az élő zene
A zárt élő zenés helyek most először nyithatnak ki tavalyi bezárásuk óta.
Több milliárd értékű rezet cseréltek festett kövekre török csalók
A genfi központú megrendelő bírósághoz fordult, a török rendőrség többeket letartóztatott.
Kövess minket Facebookon is!