
Molnár Réka
Brazília szerint emberkereskedelem áldozatai lettek a BYD brazil telepén dolgozó munkások
A telepen korábban már leálltak a munkálatok, mert rabszolgaságra emlékeztető munkakörülmények miatt leállították azt a brazil hatóságok.
Helló USB-C-s világ, viszlát minden más kábel
December 28-tól változás jön, minden kisebb eszköznek USB-C-snek kell lennie egy új EU-s szabály értelmében.
Kártérítési pert indított a bőnyi rendőrgyilkosság elkövetője
A nem megfelelő börtönviszonyok miatt perli a magyar államot, emellett perújítást szeretne elérni.
Többhétnyi veszélyes hőséget hozott a globális felmelegedés 2024-ben
A világ fele legalább két hónapig szenvedett az extrém melegtől, de voltak árvizek és hurrikánok is.
Először esett ukrán hadifogságba észak-koreai katona
Az ukrán hírforrások szerint Kurszkban fogták el a sebesült katonát.
Nem kezdték jól a karácsonyt az American Airlines gépei
Földre kellett szállnia reggel az American Airlines járatainak, technikai probléma miatt.
Megtalálták a szlovén Alpokban eltűnt másik magyar túrázót is
Az eltévedt túrázók közül a nőt már hétfőn kimentették, a férfiról már tudják, hol van, de még nem érték el.
Szigorította a kormány a vendégmunkás-törvényt, csak örmények és grúzok jöhetnek jövőre
Maximum 35 ezer vendégmunkás-engedélyt lehet majd kiadni az eddiginél jóval szigorúbb rendelet alapján.
Szeles lesz az idő, veszélyben lehetnek a kinti karácsonyfák
Éjszaka is csak minimálisan fog gyengülni az erős északi szél.
Orbán szerint Gyurcsány Magyar Péterhez képest egy Adenauer
A miniszterelnök interjúban beszélt arról, hogy szerinte a 2020-as amerikai választást elcsalták, és arról is, hogy Putyin pedig „korrekt partnere” a magyar kormánynak.