Molnár Réka

Molnár Réka

Még hosszabb lesz a világ leghosszabb repülőútja
A szingapúri járatot márciusban le kellett állítani, a tervek szerint azonban novemberben visszatér.
Budapest is a légszennyezettség miatt leginkább károsult európai városok közé került
432 városból a 22. helyen végzett az EPHA kutatásában a magyar főváros.
Meghalt a koronavírussal kezelt nyíregyházi kórházigazgató
Az igazgatót október elején szállították Budapestre, mert állapota súlyossá vált.
A 11. részig húzza még a Halálos iramban, utána vége
Az Universal azonban nem zárkózik el a spin-off filmektől a jövőben.
Puskával menekült a vadászra támadó szarvas a Vajdaságban
A szarvas rátámadott egy vadászra, majd elmenekült a fegyverével.
35 eurót kért a Wizz Air egy névváltoztatásért, ami amúgy ingyenes lenne
A GDPR miatt korábban a Facebook ellen is fellépő szervezet az eset után beperelte a Wizz Airt.
Kísérleti világító kerékpárút épült Esztergomban
A következő időszakban folyamatosan vizsgálják majd az új kerékpárutat, ezután döntenek további alkalmazásáról.
Koronavírusos Csepel polgármestere
Pozitív tesztje és tünetei is vannak.
Államilag akkreditált képzéssé válik a TV2 akadémiája
A 2009 óta működő iskolán nagyrészt a TV2 műsorvezetői, riporterei tanítanak.
Nem találta a szállását egy lengyel turista, úgyhogy elkötött egy furgont, és árokba hajtott vele
A férfi egy átmulatott buli után tévedt el Hajdúszoboszlón, a furgonra a benne lévő slusszkulccsal együtt már hazafelé bukkant rá.
Kövess minket Facebookon is!