Molnár Réka

Molnár Réka

„Szerette, ha Monsignorénak szólítják a plébánián” – lemondott a püspöki kar titkára
Tóth Tamás forrásaink szerint egy ideje gondot okozott, de az elmúlt időszakban egyre több, a Bese-ügy után kiderülő esetnél merült fel a neve. Tóth nem indokolta lemondását, belső forrásaink...
Nem lehet csak úgy rámutatni egy turulra, hogy ez legyen műemlék
A szakértők szerint kirívó eset, hogy Lázár János műemlékvédelmet akar adni a hegyvidéki turulszobornak. Mint mondják, ha ezt politikai szándék motiválja, az aggasztó, pláne, hogy egy húszéves...
Ez az év döntő volt, ha nem indulunk el, ez a háromszáz gyerek is elveszett volna tanulás nélkül
Csepelen, az ország egyetlen magyar–ukrán kéttannyelvű iskolájában jártunk, aminek a megnyitásához Orbán és Zelenszkij nyári találkozója is kellett. A diákoknak és a tanároknak is sokat jelent az új...
„Azt írta, helyezzem át, mert üldözik a cigányok” – újabb egyházon belüli szexbotrányról írt...
Bábel Balázs érsek levelet írt társainak, melyben egy 2022-es esetet is feltár. Ezzel együtt három ügyben is felmerült már az MKPK titkárának a neve a Bese-ügy, illetve egy pedofilgyanúba keveredett...
Gyurcsány szerint Orbán középszerű, és az a baja, hogy a Kiskegyedet összekeveri a tudományos...
Születésnapot ünnepelt a DK, amin beszédet mondott a pártelnök is: szerinte Magyarország szuverenitását nem kell már védeni, mert az már megvan. Annál jobban kell viszont tartani Kínától, meg attól,...
Szijjártó: Szoktak odajönni külföldi kollégák, hogy „ugye, Pítör, ti vétóztok, ti...
Éves beszámolóját tartotta a miniszter a külügyi bizottságban: szóba jött a RIA Novosztyinak adott interjúja, Orbán Balázs, Donald Trump és a háborúk is. Szijjártó szerint aki békét akar, azt Putyin...
Okirat-hamisítás miatt tettek feljelentést a Balog Zoltánt csupán megintő zsinati határozattal...
Az egykori tököli kántor tette a feljelentést, szerinte többek között a dátum és a helyszín sem stimmel a papíron.
Újraélesztették Ferihegyen egy útját megszakító járat utasát, de nem tudták megmenteni
Az Antalyából Düsseldorfba tartó járat egy utas rosszulléte miatt szállt le Budapesten.
Budapesten forgatja új filmjét Eric André
Új filmjében, a Wickerben Olivia Colemannel játszik majd.
Kövess minket Facebookon is!