Molnár Zoltán
„A kezünkben van az OPEC delegációja” – ötven éve történt a Sakál legnagyobb túszejtése
1975. december 21-én fegyveresek hatoltak be az OPEC bécsi központjába, olajminisztereket túszul ejtve. Az akció három halottal és az osztrák kormány kapitulációjával végződött, a hírhedt Carlos és...
Venezuelai tankert foglaltak el az amerikaiak
A Centuries heteken belül a második olajszállító, amit megszáll az amerikai parti őrség.
Egymás után jöttek a súlyos balesetek szombaton Törökszentmiklósnál
Reggel egy kisbusz és egy autó, este egy tréler, egy furgon és két autó karambolozott a 4-es főúton.
A gazdák is dühösek a drasztikusan emelendő útdíj miatt
A MOSZ gazdaszövetség szerint 5 milliárd forint plusz terhet jelenthet az ágazatnak, ha a tervek szerint emelik az útdíjakat jövőre.
RTL: 300 millió forintot kapott a cég, ami kikezdte a Tisza-gyűlésről készített fotót
A Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont még az év elején kapta meg a tekintélyes összeget államtitkári ajánlásra.
Orbán Viktor a Gondosóra-használóknak is elküldte karácsonyi üdvözletét
Az emailben a bajban lévő időseknek segítő Gondosóra előnyeit is ecsetelik.
Olcsósított Bubi-bérlettel lehet tekerni Budapesten februárig
Aki megveszi a bérletet, félóráig tekerhet felár fizetése nélkül.
A II. világháborús magyar részvételre utalgatott az ukrán külügyminiszter
Tette ezt azután, hogy Orbán Viktor azt fejtegette, nem világos, ki támadott meg kit az orosz-ukrán háborúban.
Német nő lett az első kerekesszékes a világűrben
A mérnök Michaela Benthaust a Blue Origin hajója vitte a Kármán-vonal fölé.
Gyanúsan olcsón megvett luxuscikkek miatt kapott 17 év börtönt a pakisztáni exkormányfő
Imrán Hán eleve 14 éves büntetését tölti korrupciós vádak miatt.








