Molnár Zoltán

Molnár Zoltán

Hiába esteledett be, még mindig dugul az M1-es, sőt már az M0-s is
A karácsonyra hazatartó tömegek és néhány karambol nehezíti a helyzetet. Az M7-est ajánlja az Útinform.
Egy évig nem ülhet volán mögé az alkoholszonda feltalálója, mert pityókásan vezetett
Richard Lacey azt mondta, az ebédhez lecsúszott pár pohár bor és korsó sör, majd volán mögé ült, és letarolt egy fél körforgalmat.
Az Interpol vörös listájára tennék a lengyelek a Magyarországon menedékjogot kapott politikust
Persze ebbe még a politikai ügyektől legendásan berzenkedő Interpolnak is bele kell mennie.
Szaúd-Arábia többször is figyelmeztette a német hatóságokat a magdeburgi gázolóra
Öt rendbeli emberölés, valamint 200 rendbeli halált okozó testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást az iszlámellenesként jellemzett gázoló ellen.
Hullhat a hó és hózhat
Több hullámban jöhet az országra csapadék, ami bizony sok esetben hó is lehet. Így akár a fehér karácsony sem kizárt.
Tusk: Akik az igazságszolgáltatás elől menekülnek, Lukasenka és Orbán között választhatnak
Miközben a lengyel kormányfő csalódottan beszélt a magyar kormány lépéseiről a Romanowski-ügyben, Jarosław Kaczyński megvédte párttársát.
Mégsem zár be gyárakat a Volkswagen, de elküld 35 ezer embert
70 órát tárgyalt a Volkswagen és a szakszervezet, mire sikerült megegyezni a cégcsoportot érintő gyárbezárásokról és leépítésekről.
Autóval hajtottak a magdeburgi karácsonyi vásárba, legalább két ember meghalt
Több mint hatvanan megsérülhettek, a vásáron nagy sebességgel áthajtó autót vezető férfit elfogták. Egyelőre nem tudni, mi volt a motivációja, de a hivatalos szervek azt megerősítették, hogy egy...
Egy amerikai kutatás szerint jót tehet a mértékletes piálás, de van itt néhány bökkenő
A tanulmány szerzői is elismerik, hogy a több vizsgálat eredményeit összegző dokumentum néhol fájóan kevés bizonyítékra és adatra támaszkodik.
Nem folyik olaj a Barátság vezetéken technikai hiba miatt
A Reuters egyik forrása szerint akár december végéig így maradhat, a Mol szerint nincs veszélyben az ellátás.
Kövess minket Facebookon is!