Nádor András

Nádor András

Szijjártó szerint Ukrajnának kötelessége biztosítani a földgáz- és kőolajszállítási útvonalakat
A külgazdasági és külügyminiszter arra is figyelmeztette az ukrán vezetést, hogy minden tagállam szavazatára szüksége van annak az országnak, amelyik az EU tagja akar lenni.
Volt amerikai nagykövet: Bemondásra nem lehet felkerülni erre a listára
Simonyi András szerint naiv elképzelés az, hogy Donald Trump azzal kezdi az elnökségét, hogy lehúzza Rogán Antalt a szankciós listáról.
Beismerte egy német pár, azért öltek meg ukrán menekülteket, hogy a csecsemőjüket elrabolják
A vádlottak azt mondták, megbánták a tettüket, kettős gyilkossággal és emberrablással gyanúsítják őket.
Centiken múlt a baleset egy autós eszelős előzési kísérlete után a 3-as főúton
Nem tudta befejezni az Opel Corsa sofőrje az előzést, szembement a forgalommal, az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt, hogy elkerülje az ütközést.
Pressman: Rogán áll a korrupciós rendszer középpontjában
Az amerikai nagykövet szerint túl sokáig nem hozott lépést az Egyesült Államok a magyar kormány által elkövetett korrupció ellen, de ez ma megtörtént.
Hamisítanak forintot és eurót is: a barkácsolt borsodi húszezresektől az olasz maffia...
Bankba ne vigyék, de gyorsétteremben nyugodtan fizessenek vele, ajánlották megrendelőiknek a szolgáltatásukat a Telegramon kínáló profi pénzhamisítók. Egy hamis euróbankó előállítása kb. 30 forint,...
„A munkát elvégezzük, a hulladékot elhozzuk” – írta a kaposvári cég, miután tojással dobálták meg...
Az ellenzéki polgármester és a fideszes országgyűlési képviselő szerint is kaposvári érdekeket szolgált az, hogy a szemétszállítást átvette egy a MOHU-val szerződő kaposvári cég.
Megemlékezett Keleti Ágnesről Orbán Viktor és Magyar Péter is
A Magyar Olimpiai Bizottság felidézte, hogy az elhunyt tornász volt a valaha élt legidősebb olimpiai aranyérmese.
Kínai hadihajók és katonai repülők járőröztek Tajvan körül
A kínai elnök, Hszi Csin-ping szilveszterkor ígéretet tett arra, hogy újraegyesíti Kínát és Tajvant.
Kövess minket Facebookon is!