
Nagy Bálint
Hekkerek csalnak ki pénzt a Booking.com felületén keresztül a szállásadók nevében
A szállásközvetítőn az utóbbi időben megjelentek a csalók, de egyéb hibák is jelentkeztek.
Ötvennél többen haltak meg a Hawaiin tomboló erdőtűzben, és messze még a vége
A Lahaina üdülőközpont jelentős része porig égett, ez az államot sújtó eddigi legnagyobb természeti katasztrófa.
Csalódott az amerikai médiasztár, akinek játékkonzolosztásából majdnem zavargás lett
Lázadásra való felbujtással és törvénytelen gyülekezésre buzdítással vádolják.
Öt amerikai került börtönből házi őrizetbe Iránban, ami egy sokkal nagyobb egyezség része lehet
Korábban kémkedés vádjával ítélték el őket.
Két nap, két budapesti kerület, közel ötszáz gyorshajtó
Egyikük 50 helyett 138 km/h-val száguldozott.
A gyógyszerészkamara szerint települések maradhatnak orvos és gyógyszerész nélkül
A jövőben a fiókgyógyszertárak akár gyógyszerész jelenléte nélkül is működhetnének.
Három helyszín is visszamondta a Szikra Mozgalom táborát, végül Budapestre jönnek
A mozgalom szerint kettő helyszínt is politikai nyomásra mondtak vissza.
Jobban zárt tavaly Sarka Kata és Rogán Gaál Cecília közös cége, nagy osztalékot vettek ki
Bevételük tavaly is meghaladta a 300 milliót.
Megérkezett az új tulajdonos, le is állították a Dunaferr nagyolvasztóját
A hírt kedden, egy gyárvezetői értekezleten jelentették be.
A szomáliai sprinter nincs egyedül: az összevissza kalimpáló áljeltolmácsok és véletlen szakértők...
Az extralassú 100 méteres futóról a héten kiderült, nem is sportoló. Voltak már hasonló esetek, amikor valakik tudatosan vagy véletlenül olyan pozícióba kerültek, ahol nagyon nem kellett volna ott...