
Nagy Bálint
A DK egy korábbi polgármestert indít a tolnai időközi választáson
Takács László jelenleg a bonyhádi önkormányzatban és a megyei közgyűlésben is képviselő.
A Nézőpont szerint továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz a Tisza Párttal szemben
Októberhez képest csak hibahatáron belüli elmozdulást mértek.
A Kreml elfogadhatatlannak tartja az ukrajnai frontvonal befagyasztását
„Olaj a tűzre” – mondta a Kreml-szóvivő a nagy hatótávolságú amerikai fegyverek orosz területen bevetéséről.
Csődvédelmet kért az amerikai fapadosok úttörője, a Spirit Airlines
Hiába a nagy kereslet, a légitársaság évek óta veszteségesen működik.
A főváros búcsút int a zöld kukáknak, az újak nagyobbak és szürkék lesznek
2029-ig teljesen eltűnnek a régiek, az újakat már az utcán tesztelik.
„Ha válság vagy háború jön” című tájékoztató füzetet kapnak a svédek
A hat évvel ezelőtt kiadott verziót frissítették a romló biztonsági helyzet miatt.
Meghalt Vlagyimir Skljarov orosz balett-táncos, miután kizuhant az ötödik emeletről
Az esetet vizsgáló orosz hatóságok egyelőre balesetként kezelik a történteket.
„Pont leszarom a médiát, a sok köcsögöt” – egy újabb hangfelvételen Magyar Péter a sajtót szidja
A Vogel Evelin által rögzített hangfelvételen a Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy direkt módon fog kommunikálni az emberekkel.
Négyéves hajóutat kínál egy amerikai hajótársaság a Trump-elnökség elől menekülőknek
A társaság vezérigazgatója szerint győztestől függetlenül elindították volna az utakat.
Rekordáron kelt el a Titanic 700 túlélőjét megmentő kapitánynak ajándékozott zsebóra
Az óra a katasztrófában meghalt férfié volt, özvegye ajándékozta a kapitánynak.