Nagy Nikoletta

Nagy Nikoletta

Februárra lehet kész a Geminivel felturbózott Siri
A Google mesterséges intelligenciájával megtoldott virtuális asszisztens várhatóan tavasszal lesz elérhető a nagyközönség számára.
Tavaly 300 ezerszer kellett manőverezniük a Starlink műholdaknak, hogy elkerüljék az ütközéseket
Szakértők szerint ez extrém magas szám, és a jövőben még rosszabb lehet a helyzet, hiszen az űrbe készül több hasonló műhold-konstelláció is.
Nem kapkodnak az emberek az ingyentévék után
A Telly üzleti modellje az, hogy ingyen adja a tévéjét, de cserében egy második képernyőn folyamatosan reklámokat kell nézni. Az eladások alapján ez annyira nem jött be a vásárlóknak.
Az USA-ban nem adnak többet állami NIH-támogatást az abortuszokból származó magzati szöveteket...
Az NIH igazgatója szerint a tiltás lehetővé teszi, hogy az amerikai kormány olyan, áttörést jelentő technológiákba fektessen, amik jobban képesek modellezni az emberi szervezetet és betegségeket.
Megfejthették, miért termelnek a varázsgombák pszichedelikus vegyületeket
Talán nem meglepő, hogy a belőlük fogyasztó rovarokra akarnak hatni, de számukra sokkal kevésbé érdekes ez a trip, mint az embereknek.
Ha minden tervezett atomerőmű elkészül, 2050-re több mint háromszorozódhat a...
Ezzel az ipar túllőhet a COP28-on aláírt, a nukleáris energiatermelés megháromszorozásáról szóló nyilatkozatban foglalt célokon.
Fekáliagolyók lepték el Sydney partjait
Egyelőre vizsgálják a forrásukat, de a közelben található a malabari szennyvíztisztító kivezetőszelepe, gyanús, hogy az itt összegyűlt szennyeződésekből alakulhattak ki.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium szerint a DOGE egy politikai érdekérvényesítő csoporttal...
Az Elon Musk vezette ügynökség harmadik fél szerverén is tárolt érzékeny adatokat, amiket egy politikai csoporttal is megosztott, hogy megváltoztathassák a választási eredményeket.
Életfogytiglanra ítélték a volt japán miniszterelnök gyilkosát
Jamagami Tecuja saját készítésű fegyverrel ölte meg Abe Sinzót még 2022-ben.
Meghibásodott az Air Force One, Trumpnak vissza kellett fordulnia a davosi útjáról
Kisebb elektronikai hiba miatt az elnök gépet váltott, és már újra úton van a világgazdasági fórumra.
Kövess minket Facebookon is!