
Nagy Nikoletta
Vádat emeltek Jair Bolsonaro ellen puccskísérlet miatt
A vád szerint a volt elnök és társai megpróbálták megakadályozni, hogy beiktassák a demokratikusan megválasztott Luiz Inácio Lula da Silvát a hivatalába.
Donald Trump kirúgja az összes Joe Biden által kinevezett szövetségi ügyészt
Az amerikai elnök szerint azért volt erre szükség, mert az Igazságügyi Minisztérium úgy átpolitizálódott, mint még soha.
A boszniai szerb elnök is Budapestre jött, hogy Orbán Viktorral találkozzon
Milorad Dodik és Orbán Viktor a Boszniai Szerb Köztársaság tudományos és technológiai fejlesztési és felsőoktatási miniszterével és Bosznia-Hercegovina nagykövetével is tartott megbeszélést.
Donald Trump kitiltotta az iskolák egy részéből Julianne Moore szeplőkről szóló gyerekkönyvét
A színésznő könyvét a védelmi minisztérium által működtetett iskolákból törölték el, indoklás nem érkezett, hogy miért.
Rétvári Bence: A tanárszakszervezetek a baloldali pártok pedagógustagozatává váltak
Az államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjút, kitért arra is, hogy szerinte a globalista, illiberális hálózat tehet arról, hogy Németország is megszavazta a migrációs paktumot.
Feltűnően nagy a csend az ELTE rektorválasztása körül
Február 24-ére van kiírva a voksolás, de nem tudni sokat az ország legnagyobb egyetemének rektorválasztásáról. A legfontosabb kérdés az alapítványosodás, a bérrendezés és a pedagógusképzés jövője...
Ügyfelei és partnerei sem tudják, hogy fog működni az egyedi gyógyszerkérelmeket elbíráló alapítvány
Az évente 50 milliárdból gazdálkodó Batthyány-Strattmann László Alapítványnak most kéne megkezdenie működését.
Kúriát és borbirtokot vásárolt Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Balatonnál
Mindkettő a honvédelmi miniszter családjának tulajdonában volt a második világháború előtt.
Cidrivel indul a hét, szerdán majdnem elérjük a mínusz húsz fokot
Péntekig nem enyhül az időjárás, éjszaka gyakori lesz a mínusz 12 fok is.
Felfüggesztették a DeepSeeket Dél-Koreában
Az országban ideiglenesen nem lehet letölteni a kínai mesterségesintelligencia-alkalmazást, mert a cég nem vette figyelembe a helyi adatvédelmi törvényt.