Német Tamás

Német Tamás

Új pártot alapított az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József
Csütörtökön mutatják be részletesebben programjukat.
Katalin hercegné miatt került utcára Liptai Claudia?
Ugye ismerős, amikor átverős címek miatt teljesen érdektelen hírekbe fut bele az ember? Ráadásul egy héten akár többször is? De ennek vége, itt a sorozat első része a Telexen: a clickbait-híradó.
M. Richárdot nem zavarja, hogy nincs jogosítványa, egy Mercedesszel hajtott a Váci úton
Szűk két hete kapott első fokon letöltendőt, és tiltották el a vezetéstől a Dózsa György úti halálos baleset elsőrendű vádlottját.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki késsel támadt két váci rendőrre
Januárban az egyik rendőrt nyakon szúrta, a másikat megvágta az arcán. A vád szerint előre kitervelt emberölési kísérlet volt.
Egy megye II.-es focista egy eldobott vizespalackkal fél szemére megvakította a másik csapat...
A Somogy megyei Kaposmérő és Somogyvár összecsapása durvult el vasárnap.
Egész éjjel dolgoztak a Ferencvárosnál kisiklott tehervonat visszaemelésén
Egy álló tehervonatnak ütközött egy másik tehervonat az összekötő vasúti híd és a Ferencváros állomás közötti szakaszon.
Trump még idén kivonná Afganisztánból az ott állomásozó amerikai katonákat
A hivatalos bejelentés szerint a jövő év elején 2500-ra csökkentik az afganisztáni haderő létszámát.
Kövess minket Facebookon is!