Németh-Halász Nikolett
1,5 milliárd forintos forgalmat csinált tavaly a Balázs Kicks
Pachert Balázs 2021-ben alapította márkás cipőket forgalmazó cégét.
Putyin megérkezett Vietnám fővárosába, ahova tavaly még Joe Biden is ellátogatott
Az orosz elnök kedden még Észak-Koreában látogatta meg Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt.
Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője szerint a Hamászt nem lehet felszámolni
A terrorszervezet egy gondolat, ami gyökeret vert az emberek szívében – mondta Daniel Hagari.
Kanada terrorszervezetnek minősítette az Iráni Forradalmi Gárdát
A lépés azt jelenti, hogy több ezer magas rangú iráni kormánytisztviselő, köztük az IRGC vezető tisztségviselői nem léphetnek be Kanadába.
Péntekre tetőzhet a forróság, 38 Celsius-fok is lehet
Szombaton egy hidegfront éri el az országot.
280 millió forinttal támogatta a Szerencsejáték Zrt. Sarka Kata férjének cégeit
Nem ez az első eset, hogy Bessenyei István cégét támogatja a Szerencsejáték Zrt. Korábban másik cége, a Netrise Hungary Kft. 40 milliót kapott.
Louisiana állam kormányzója elrendelte, hogy minden osztályteremben függesszék ki a tízparancsolatot
Többek szerint a tízparancsolat kifüggesztése ellentétes az amerikai alkotmányban szereplő, egyház és állam közötti elválasztás elvével.
Hőmérsékleti rekordok dőltek meg az Egyesült Államokban, Új-Mexikóban már halálos áldozata is van...
Az északkeleti térségben 35 Celsius-fok fölé emelkedett a nappali csúcshőmérséklet.
Magyar's followers support him taking up his seat in EP
The vice-president of the TISZA Party held a vote on whether he should take up his mandate as an MEP for the next five-year term. Although he previously hadn't planned on it, he said that both his...






