Nyilas Gergely

Nyilas Gergely

A kelet-ukrajnai szakadárállamok elismerésére kérte az orosz parlament Putyint
Elsöprő többséggel szavazta meg a duma, hogy az orosz elnök fontolja meg a donyecki és luganszki népköztársaságok elismerését, ami a minszki megállapodás felrúgását jelentené. Közben Moszkva elállt...
Az orosz erők egy része visszaindult Ukrajna határaitól saját bázisai felé
Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint ezzel egyetlen lövés nélkül szégyenítették és semmisítették meg a nyugati háborús propagandát, hiszen igazolták, hogy Moszkva nem is akarta megtámadni...
Sorsdöntő hét ez, eldőlhet, hogy Moszkva háborút indít-e Ukrajna ellen
Az orosz invázióra már pontos dátumok is megjelentek Nyugaton, de továbbra is a tárgyalásos megoldást hangoztatja Moszkva is, a Kijev mellett kiálló amerikai és európai diplomaták is. Az ukrán...
Márki-Zay: Három fideszes miniszter meleg kapcsolatáról készít elő anyagot egy blog
A Telexnek is megerősítette, hogy úgy tudja, valaki szivárogtatni fog a kormánytagokról, megmutatva a kormány melegellenes gyűlöletkampányának álságosságát.
Versenyt posztolnak a pártok, hogy ki, milyen gyorsan gyűjtötte össze az aláírásokat
Órák alatt elért többszörös túlteljesítés, elsőként összegyűjtött ajánlóívek a választáson való induláshoz, kormánypárttól ellenzékig. Aki még nem adta le, az is jelezte, hogy már megvan.
Az élettárs ölte meg a kisfiút, mégis életfogytiglant kért az ügyészség az oklahomai édesanyára
A 29 éves nőt a szülői felelősségről szóló, sokak szerint rosszul értelmezett oklahomai törvény alapján ítélték el gyilkosságért, amelyért végül 16 hónap börtönt kapott.
Kirándulós napot hoz a szombat
Rekordmentes hőmérséklet, sok napsütés, koratavasz, éjszaka fagy.
Helyszíni riport: Ott jártunk, ahol az ukrán hadsereg farkasszemet néz a szakadárokkal
Avgyijivkában, a szeparatistáktól alig száz méterre fekvő ukrán hadállásban voltunk, ahol a rögtönzött sajtótájékoztatót távoli fegyverropogás zárta rövidre. Az ukrán vezetés továbbra is bízik a...
Szegény Matt Damont szupertitkos ügynökként már az orosz határnál körberöhögték volna
Jason Bourne 30 millió dolláros fegyver, minden nyelven tud, de egészen ostobán dolgoztak alá 20 éve az akciófilm első részében. Meg a másodikban is.
Kövess minket Facebookon is!