Nyilas Gergely

Nyilas Gergely

Wayne Rooney 20 millió fontos otthona tövében birkatelep épülhet
Ezer birka teheti mozgalmassá az egykori futballsztár szomszédságát. Az engedélyeztetést az önkormányzat húzta, nem a farm miatt, hanem épp azért, mert kétlik, hogy tényleg az a cél.
Videóra vette, hogy ukránokra lődöz az ablakából Putyint szolgálva, aztán azt mondta, csak viccelt
Könnyen kideríthető volt, hogy hol készült a felvétel, hamar meglett a Kijevben élő 23 éves donyecki férfi.
A szakadárok szerint négy fegyveresüket lőtte le az ukrán hadsereg, az elnök látogatására időzítve
Idén a tűzszünet ellenére száz halálos áldozata volt a kelet-ukrajnai konfliktusnak.
Erdőtűz miatt luxusszállodákat evakuálnak Törökországban
Bodrumban hajóval mentik a turistákat a lángoló hegyoldal ötcsillagos szállodáiból. A török elnök kurdokat sejt a tüzek mögött, pedig a hőség Görögországban is tüzekkel fenyeget.
Schumacherről szóló dokusorozatot mutat be a Netflix szeptemberben
A F1 hétszeres világbajnokát 2013-as balesete óta nem láthatja a külvilág.
A tengerbe esett az orosz légierő egyik büszkesége
A Szu-35-ös vadászgépből a pilóta szerencsésen katapultált.
Az elnöki pár beoltásával indult Izraelben a vakcinák harmadik köre a 60 évnél idősebbeknél
Izrael világelső volt a lakosság beoltásával, most elkezdte a harmadik adagok beadását is.
Rózsaszín maszkkal tüntettek zaklatással vádolt társuk ellen az amerikai vívók
Alen Hadzic visszautasította a vádakat és sportszövetségi felfüggesztését is törölték, így lehetett az olimpiai csapat tagja, de társai, nem akartak közösséget vállalni vele.
Veszített a holland szállítmányozási cég, nem fizethet alacsonyabb bért a magyar munkavállalóknak...
A holland szakszervezet perre ment az egyenlő bérért, amellyel a külföldi dolgozót védi ugyan, de versenyelőnye is eltűnik a holland munkaerővel szemben.
Egy matrózt vádolnak a tűzzel, amelyik tönkrevágott egy több milliárd dolláros hadihajót
Hárommilliárd dollárból lehetne helyrehozni a tavaly leégett hajót, így nem éri meg.
Kövess minket Facebookon is!