
Nyilas Gergely
Még nem jutottak el gyanúsítottig a Gődény pártja körüli költségvetési csalás nyomozásában
A Közös Nevező 2018 nem fizette vissza a választáskor felvett kampánypénzt, ahogyan sok kérészéletű párt sem, de a jelek szerint nem kell tartaniuk a következményektől.
Megint rengeteg diákot raboltak el Nigériában
Ez már a harmadik akció fél év alatt, közben egyre több kínai munkást is elrabolnak az iszlamista fegyveresek a 160 milliós országban.
Orbán nem érti, miért aggályos a melegeket is érintő törvény
Potenciális súlyos beteg a hárommillió oltatlan, a költségvetési hiány a gazdaság megerősítésére kell, a migráció veszélyes – derült ki Orbán rendszeres pénteki interjújából.
Orbán: A hárommillió oltatlan potenciálisan beteg
A megszokott interjú formátumban mondja el a kormányfő, hogy ha jól is áll az ország az átoltással, még mindig veszélyt jelent a járvány az oltatlanokra.
Nem perelhetők az afrikai rabszolgákkal termesztett kakaó miatt az amerikai felvásárló cégek
Elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság a hat afrikai kérelmét, akiket Maliból vittek Elefántcsontpartra a kakaóföldekre, ahonnan a Nestlé és a Cargill is vásárolt alapanyagot.
Újabb légicsapást mért Izrael a Hamászra a palesztin gyújtóléggömbökre válaszul
A tűzszünettel zárult májusi rakétatámadások után ismét nőtt a feszültség a Hamász és az izraeli hadsereg között.
Biden: Elértem, amit akartam a Putyinnal tartott találkozóval
Putyin szerint az emberi jogokkal inkább az Egyesült Államokban van gond. A felek elégedettek voltak a genfi megbeszéléssel, de a tervek szerint, külön tartottak sajtótájékoztatót.
Biden: Mindig jobb szemtől szemben találkozni
Véget ért Joe Biden és Vlagyimir Putyin találkozójának szűkebb körű szakasza, amelyen az amerikai és az orosz elnök mellett külügyminisztereik voltak jelen. Elemzők szerint a hidegháborúban sem volt...
Mélyponton a viszony, de Biden és Putyin sem bánja a feszültséget
Elődjével, Donald Trumppal ellentétben feszült és a legkevésbé sem bizalmas hangulatú megbeszélésre van kilátás Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök első találkozóján. Hiába fagyos...