
Pál Tamás
Szigorít a belügy, megszüntetnék a heti két tesióra-kedvezményt a sportolóknál
A minisztérium szerint romlottak a tanulók fittségi adatai. A versenysportolók a legritkább esetben hagyhatnák ki a jövőben a testnevelésórákat.
Magyar lányok nyertek vitaversenyt Oxfordban
Wirtz Annamária és Zsoldos Flóra a budapesti brit nemzetközi magániskola tanulói, az Oxford Union vitaversenyen lettek elsők az egyik kategóriában.
Óbudán is indít polgármesterjelöltet a Kutyapárt
A párttagság elfogadta, hogy Budai Sándor legyen az MKKP negyedik fővárosi jelöltje.
Rekordnyereséget ért el a felcsúti focicsapat
2023-ban 1,6 milliárd forintos tiszta profitot termelt a Puskás Akadémia mögött álló cég.
Az ország nagy részén fagyni fog kedden és szerdán hajnalban
A fagyzugos helyeken mínusz 7 fok is lehet.
Gulácsi és Orbán is kezdő volt csapatuk kiütéses győzelménél
Az RB Leipzig idegenben 5-1-re verte a Kölnt a Bundesligában.
A Kutyapárt elnöke szerint lehet, hogy végül nem lesz előválasztás a XII. kerületben
Kovács Gergely azt mondta, előbb a DK, majd a Momentum is visszatáncolt a megegyezéstől.
Tarlós István: Vitézy lényegében semmihez sem ért a közlekedésen kívül
A volt főpolgármester azt mondta, Szentkirályi Alexandrát ő találta ki.
56-féle gyógyszert és étrend-kiegészítőt szedett 13 évesen Kamila Valijeva, a doppingolás miatt...
Egy tiltott szívgyógyszer nyomait találták meg a 2022-es téli olimpia előtt adott mintájában.
Bede Zsolt letépte a momentumos Bedő Dávid kokárdáját, utána le is köpte őt
A Momentum politikusai a kegyelmi botrányra emlékeztető pólót akartak átadni Bayer Zsoltnak.