
Pál Tamás
Gajdics Ottó: K. Endre tűnjön el a közéletből, menjen haza Erdélybe!
A Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkben azt írta, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese nem közéjük való.
Balog Zoltán lelkipásztori kötelességének tekintette, hogy kegyelmet kért K. Endrének
A református püspök arról beszélt egy szombati konferencián, hogy önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartania.
Leköpték és akasztással fenyegették a Momentum aktivistáját és gyerekét Budapesten, garázdaság...
Egy középkorú férfi azt mondta nekik, hogy tetves hazaárulók.
Vészesen közel kerültünk a 400 forintos euróhoz
Egyéves mélypontján jár a forint.
Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna marad a Kétfarkú Kutya Párt társelnöke
A párt tagsága azt is támogatta, hogy Kovács induljon a XII. kerületi polgármesterjelölti előválasztáson.
A Wizz Air gépén hozta világra kisbabáját egy nő, szerencséjére volt orvos a fedélzeten
A Jordániából Londonba tartó gépen utazott egy essexi kórház orvosa, aki sikeresen levezette a szülést.
Nem adja ki a kegyelmi döntések részletes adatait az Igazságügyi Minisztérium
Elutasították a K-Monitor közérdekű adatigénylését.
A Simonka-per tanúja: Gyuri azt gondolta, ha valamit közjegyzői okiratba foglaltat, akkor az...
J. Gábor meghallgatásával folytatódott a korrupcióval vádolt Simonka György volt Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő büntetőpere.
Első fokon pert nyert a TASZ az Alkotmányvédelmi Hivatal ellen a Pegasus-ügyben
A hivatal köteles arról nyilatkozni, hogy kezelnek-e adatokat a CEU egyik volt hallgatójáról, akinek a telefonján kimutatták az izraeli kémszoftver nyomait.
A rendőrség lezárta a nyomozást Szalai Ádám verekedési ügyében
A 24.hu szerint az egykori válogatott futballista beismerte, hogy túlreagálta a helyzetet.