Pál Tamás

Pál Tamás

Amnesty-kutatás: Öncenzúrára késztet a gyermekvédelminek nevezett törvény
A magyarországi IKEA inkább nem használ azonos nemű párokat ábrázoló képeket, mert 2000 munkavállalóval nem akarnak kockáztatni egy esetleges bezárást.
Magyar Péter megnevezte, melyik miniszter tárgyalt vele a Karmelitában
A baráti beszélgetésen arról volt szó, hogyan váljon el a feleségétől, Varga Judit akkori igazságügyi minisztertől.
Továbbra sem árulja el Balog Zoltán, hogy miért gondolja ártatlannak K. Endrét
A református püspök hétfő este Mátraházán járt, de ott sem válaszolt a sajtó kérdéseire.
Pénteken Budapestre látogat a svéd miniszterelnök
Orbán Viktor és Ulf Kristersson a védelmi és biztonságpolitikai együttműködésről fog tárgyalni, utána közös sajtótájékoztatót is tartanak majd.
Több mint 1200 kilométert vándorolt Európában egy szürke farkas
A kutatók a hátrahagyott ürüléke alapján állapították meg az útvonalát.
Navalnij halála után két perccel már meg is jelent a haláláról szóló hivatalos közlemény
Rácz András Oroszország-szakértő szerint nagyon furcsa, hogy a közmondásosan lassú orosz bürokrácia ebben az ügyben hirtelen megtáltosodott.
Valter Attila bukásba keveredett az idei első versenyén
A magyar bajnok kerékpáros előtt elestek, így esélye sem volt kivédeni a bukást.
Marca: Kylian Mbappé már alá is írt a Real Madridhoz
A spanyol sportlap szerint a világbajnok francia futballista ötéves szerződést kötött a Reallal.
Kövess minket Facebookon is!