Pál Tamás
Több mint száz hektár földet vett hitelből Bánki Erik fideszes képviselő
A 20 éves fia 122 millióért vásárolt 64 hektár földet Himesháza környékén.
Bayern-Manchester United és PSG-Milan meccs is lesz a BL utolsó csoportkörében
Egyértelműen az F csoport lett a legerősebb, ide került a PSG, a Dortmund, a Milan és a Newcastle is.
Forma-1: Hamilton a következő két évben is a Mercedes pilótája lesz
A német csapat George Russell-lel is szerződést hosszabbított.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat kicseréltette a zárakat a helyi református iskola tantermeiben
A város szerint a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola jogtalanul foglalta el a helyiségeket, az iskolafenntartó szerint ez nincs így.
Majomhangokat utánzó emberekkel próbálják elriasztani a portyázó majmokat az indiai G20-csúcs...
A szervezők attól tartanak, hogy a majomhordák megrohamozhatják az állam- és kormányfőket szállító konvojokat.
70-80 új buszvezetőt keres a BKV, félmillió forintos bónusszal toborozzák őket
Ötszázezer forintot fizetnek a jelentkezőknek és az őket ajánló BKV-s kollégáknak, ha még fél évvel később is ott dolgoznak.
Spórolás miatt marad zárva két pécsi tanuszoda a PDSZ ügyvivője szerint
Sok diáknak a város másik felébe kell majd átjárnia úszásoktatásra.
Lázár János: A kormány logisztikai gyűrűt hoz létre Budapest körül
A miniszter szerint a 21. század új magyar településtípusa az, amikor a vidék összenő a nagyvárossal.
Cigányellenes tüntetést tartott a Mi Hazánk a Venyige utcai börtönnél, egy ellentüntetőt tíz...
Toroczkai László tíz éven belül kormányra akar kerülni, Novák Előd szerint nem szabad betiltani a „cigánybűnözés” kifejezést, a Betyársereg vezetője pedig a közélet megtisztításáról beszélt.
UNESCO-vizsgálat indulhat a Fertő tó világörökségi helyzetéről
Várhatóan októberben küldenek missziót a tóhoz.









