Pál Tamás

Pál Tamás

Lausanne-ból Budapestre költözhet a Nemzetközi Úszószövetség
Magyarországon jelenleg két nemzetközi sportszövetségnek van központja.
Most emeltek vádat egy férfi ellen, aki 2013-ban megerőszakolt egy 17 éves budapesti lányt
A férfi éjjel felfigyelt a buszról leszálló, hazafelé tartó lányra, és követni kezdte.
Apa és fia húszmillió forintot érő kincseket talált Somogyban
Az ügyészség lopás és más bűncselekmények miatt emelt ellenük vádat.
Megmenekült a Madridi úti menekültszállás, mégsem zárnak be júniusban
Még Ukrajnában is gyűjtöttek adományokat a budapesti szállónak.
Rekordsok magyar turista utazott idén Horvátországba
A magyarok 140 ezer vendégéjszakát töltöttek Horvátországban az év első öt hónapjában.
Jogerősen tíz év börtönre ítélték Bróker Marcsit
A Kun-Mediátor Kft. volt vezetője a piaci kamatoknál jóval magasabb hozamot ígért az átvert ügyfeleinek.
Törvénysértő volt, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorban megalázó helyzetbe hoztak egy...
Az RTL műsorvezetője, Vadon Jani egy kolumbiai kisfiú testalkatán gúnyolódott.
Varga Judit volt egyetemi évfolyamtársát választották meg Schadl György utódjának
Lupkovics Beáta csak egy éve lett végrehajtó, előtte a borsodi közgyűlés jegyzője volt. Az új elnökség névsora már múlt héten kiszivárgott, de a levelet hamisítványnak nevezte a végrehajtói kar....
Putyin egy négyszáz éves térképpel próbálta bizonyítani, hogy Ukrajna nem is egy ország, de egy...
Ukrajna vagy a kozákok földje – olvasható az 1674-ben készült térképen.
Kövess minket Facebookon is!