Pál Tamás

Pál Tamás

Tour de France: Pogačarnak nem volt ellenfele az első igazi hegyi szakaszon
A címvédő szlovén bringás több mint két percet adott Jonas Vingegaardnak. Pénteken hegyi időfutammal folytatódik a francia körverseny.
Putyin szóvivője: A Kreml komolyan veszi Trump kijelentéseit
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, szeretnék megérteni, mi áll az amerikai elnök legújabb fenyegetése mögött.
Matolcsy Ádámhoz köthető irodaházba tette át cégei székhelyét Somlai Bálint
A volt jegybankelnök fiának barátja a Raw Development Kft.-t is elvitte a Pusztaszeri útról.
Közúti balesetben meghalt a világ legidősebb maratonfutójának tartott indiai férfi
Családja szerint Fauja Singh 1911-ben született, vagyis 114 éves volt.
Orbán Viktor ukrán vezetőket akar uniós szankciós listán látni S. József halála miatt
A kormány kezdeményezni fogja, hogy azonnali hatállyal helyezzék az Európai Unió emberi jogi szankciós listájára azokat, akik felelősek a kárpátaljai férfi haláláért.
Veleszületett rendellenesség miatt kisebb műtéten esett át Nagy Márton
A nemzetgazdasági minisztert a városmajori szívklinikán operálták.
Trump 100 százalékos vámmal fenyegette meg az orosz olajat vásárló országokat
Az amerikai elnök csalódott Vlagyimir Putyinban, és azt mondta, korábban négy alkalommal is azt hitte, megállapodhat Oroszországgal a háború befejezéséről.
Újratervezik a Fertő tavi beruházást, a miniszteri biztos szerint sincs társadalmi igény új...
Barcza Attila fideszes képviselő azt írta, a korábbi tervekhez képest egy kisebb volumenű beruházás valósulhat meg.
Kövess minket Facebookon is!