Patakfalvi Dóra
2,1 forint készpénzt vallott be vagyonnyilatkozatában a fideszes Fazekas Sándor
Ezer? Vagy milliárd? A volt földművelésügyi miniszternek sem sikerült idén erősíteni a politikusi vagyonnyilatkozatok iránti közbizalmat.
Kifújolták David Beckhamet, és a hongkongi kormány is magyarázatot követel, mert Messi nem lépett...
Az argentin sztár kisebb húzódással küzd, ezért az edző nem kockáztatott, pedig a szurkolók miatta váltottak jegyet a meccsre.
A Beatles tagjai 1966-ban közösen festettek egy képet, egy aukción most 620 millió forintot ért
A képet az utolsó, tokiói turnéjuk idején készítették unalmukban, egy hotelszobában.
Kajdi Csaba: Őszintén megmondom, 1998-ban boldog Fidesz-szavazó voltam. Imádtam Orbánt, Deutsch...
Az influenszer a Fidesz EP-képviselőjével nemrég Strasbourgban is kezet rázott. A TV2 egyik műsorát viszont hosszú tárgyalások után sem kapta meg.
A Getty képügynökség olasz oldalának el kell távolítania a Michelangelo Dávidjáról készült fotókat
A jogi eljárást az olasz kulturális minisztérium indította.
A „benzinkúti heroin” nemcsak illegális, de az egészségügyi kockázata is magas
Az amerikai kisboltokban és benzinkutakon kapható elixírital szívmegállást is okozhat.
Nehéz szembenézés vár Bayer Zsoltra
Gyilkosok is lehetnek jó (nagy)apák. Bayer Zsolt azt ígérte, iszonyodva, de szembenéz a nyilas orvosból lett kommunista besúgó nagyapja múltjával. Erre a szembenézésre sokan rákényszerültek már, és...
A német zsidó, aki a padláson bujkálva adott ki egy nácikon gúnyolódó magazint 95 lapszámon...
A lapot a holland ellenállás terjesztette, később évtizedekre feledésbe merült, ma kiállításokon mutatják be Curt Bloch történelmi jelentőségű hagyatékát.
Összeállt a lista az esélyes Oscar-jelöltekről
Az Oppenheimert, a Barbie-t és a Megfojtott virágokat biztos befutóknak tartják, ahogy Leonardo DiCaprio és Emma Stone jelölésére is nagy az esély. A borítékolható választások mellett azért lehetnek...
Az Alkotmánybíróság szerint is alaptörvény-ellenes Lázár János kastélytörvénye
Novák Katalin decemberben küldte normakontrollra az elfogadott törvényt, az Alkotmánybíróság is egyet értett vele.









