Péli-Koroknai Gergely

Péli-Koroknai Gergely

Az elefánt, ami folyóba ugrott egy függővasútról, és túltélte
Tuffi ezzel tette világhírűvé a wuppertali függővasutat.
Magyarország–Albánia 0-1
Albánia odahaza, majd Budapesten is megverte a nyáron még Eb-résztvevő magyar válogatottat, mindkét meccsen a csereként beálló Broja szerezte az egyetlen gólt.
Az egyik legfurább Ikarus a síneken gurult
A buszgyártó egy másik legendás magyar járműgyártóval együtt próbált betörni a sínbuszok piacára. Itthon kényelmetlennek találták, Malajziában viszont egész szép karriert futott be.
Hamilton simán nyerte a török időmérőt, de Bottas rajtolhat az élről
A nyolcadik vb-címéért hajtó Hamilton rajtbüntetés miatt csak a 11. helyről kezd majd, Verstappen másodikként indulva előzne a vb-pontversenyben.
Pár jakuzzitulajdonos miatt bukott el a két saját, illegális erőművel pörgetett bitcoinbánya
Forintban milliárdos tételt bukhat a Kanadában gondot okozó amerikai, kriptovalutát bányászó cég.
Az osztrák kancellár szükségesnek tartotta elmondani, hogy nem mond le
Kurz szerint ő és kormányának néppárti tagjai továbbra is cselekvőképesek.
Kovács Ágnes lett az első, aki doktori címet szerzett a TE Sporttudományok Doktori Iskolájában
Sydney olimpiai bajnoka az élsportolók és a média munkatársainak kapcsolatát vizsgálta.
Az oltásellenesek után a klímaszkeptikusokra is rászáll a Google és a YouTube
Nem lehet többé pénzt keresni a klímaváltozást megkérdőjelező videókkal.
Kövess minket Facebookon is!